Még 2 év 3 hónap börtön a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának

2021. július 6. – 18:16

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen 2 év 3 hónap börtönre ítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, amiért rá akarta venni az ellene valló egyik sértettet, hogy vonja vissza vallomását – közölte a Székesfehérvári Törvényszék kedden az MTI-vel.

Korábban a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt 8 év szabadságvesztésre, végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

Abban az eljárásban a vádlott azért, hogy a hatósági eljárást megnehezítse, fenyegetéssel rávette az ügy egyik sértettjét, hogy a gyermekvédelmi gyám előtt korábban megtett terhelő vallomását visszavonja. Ehhez a másodrendű vádlott segítséget nyújtott úgy, hogy közreműködött a sértett visszavonó nyilatkozatának elkészítésében. A másodrendű vádlott az iratot átadta a volt igazgatónak, aki azt lakásán őrizte, és végül ott foglalta le a nyomozóhatóság.

Emellett a másodrendű vádlott készpénzt ígért az elsőrendű vádlottal szemben szexuális visszaélések miatt indult büntetőügyben tanúként kihallgatott másik kiskorúnak, hogy az vonja vissza az elsőrendű vádlottat terhelő vallomását. A tanú azonban a felajánlott pénzt nem fogadta el, a másodrendű vádlott kérését elutasította – ismertette az ügyet a törvényszék.

Hozzátették: az elsőfokon eljáró Székesfehérvári Járásbíróság az elsőrendű vádlottat hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés miatt 2 év 3 hónapi börtönre ítélte, a másodrendű vádlottat – bűnsegédként – hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés és vesztegetés miatt 3 év 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte, és öt évre eltiltotta a 18. életévét be nem töltött személyek nevelésével, felügyeletével, gyógykezelésével és gondozásával kapcsolatos valamennyi tevékenységtől mint foglalkozástól.

Az ítélet ellen fellebbeztek, a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék szerint a vádlottak igazságszolgáltatás elleni cselekménye kísérlet volt, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A törvényszék ítélete jogerős.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!