Áthelyezik a honvédségi beosztottat, aki szexuális zaklatás miatt jelentette fel az alezredesét

2021. július 6. – 11:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több vezetőhöz is eljuthatott, hogy szexuális visszaéléssel vádolja beosztottja a Magyar Honvédség egyik budapesti egységének alezredesét – írja a Hvg.hu a honvédségi beosztott ügyészségen tett vallomása, illetve a birtokukba került levél alapján. A lap múlt héten írt először a nőről, aki idén januárban tett feljelentést a a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen azért, mert bevallása szerint felettese, egy alezredes 2019 őszétől zaklatta, majd később rendszeres szexuális aktusra vette rá.

A cikk szerint a honvédségnél húsz éve ott dolgozó, az ezredhez személyzeti ügyintézőként kerülő, férjezett nő nem mert ellentmondani felettesének, aki a nő szerint már két-három héttel az odaérkezése után közölte: szexuális aktust kíván létesíteni vele. A nő szerint, akire a lap csak Z.-ként hivatkozik, az alezredes nyilvánvalóvá tette, hogy nincs más választása.

A Hvg.hu most arról írt, hogy 2021. márciusban a nő jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda az új parancsnok, Ruszin-Szendi Romulusz elődjét, Korom Ferenc vezérezredest is értesítette a történtekről, és egyúttal azt kérték tőle, hogy az addigra feljelentést tett nőnek ne kelljen visszamennie ugyanahhoz az alakulathoz. A levélben írtak arról is, hogy egy ezredes segített volna Z.-nek abban, hogy más parancsnoksághoz kerülhessen, ez végül meghiúsult.

Z. 2020 decembere óta próbált állítólag többször segítséget kérni a honvédségen belül. Vallomása szerint kereste az ezred jogászát, majd a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot is, ami a belső elhárítást is végzi. Ott beszélt egy férfivel, aki azt mondta: „Beszélgetésünket nem hivatalosnak tekintette, jó tanácsként azt mondta, hogy ha nem tetszik itt, menjek át másik alakulathoz” – idézett a Hvg.hu a nő vallomásából.

Ezután több vezetővel is próbált kapcsolatba lépni, egy ízben pedig át is vezényelték egy másik zászlóaljhoz, de itt szintén az alezredes volt a főnöke. A lap szerint a nőt múlt heti cikkük megjelenése után arról értesítették: új helyet kap, a jövőben nem az alezredes lesz a főnöke. A szexuális zaklatás vádja miatt fegyelmi eljárás zajlik, és az ügyészség is nyomozást folytat alárendelt megsértésének vétsége és más bűncselekmény miatt, de utóbbi ügyben még nincs gyanúsított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!