Szexuális zaklatás miatt jelentette fel alezredesét egy honvédségi beosztott

2021. június 30. – 11:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2019 őszétől zaklatta, majd később rendszeres szexuális aktusra vette rá beosztottját a Magyar Honvédség egyik alezredese Budapesten. A Hvg.hu cikke szerint a honvédségnél húsz éve ott dolgozó, az ezredhez személyzeti ügyintézőként kerülő, férjezett nő nem mert ellentmondani felettesének, aki a nő szerint már két-három héttel az odaérkezése után közölte: szexuális aktust kíván létesíteni vele. A nő szerint, akire a lap csak Z.-ként hivatkozik, az alezredes nyilvánvalóvá tette, hogy nincs más választása.

„Ezen ismételt ajánlatainál már emlékeztetett arra, hogy személyi beszélgetés nélkül intézte el a beosztásba helyezésemet, illetve olyat is mondott, hogy tiszti beosztásba kerülhetek, ezt nem kötötte kifejezetten a szexuális együttléthez, bár ezt érzékeltette” – áll abban a vallomásban, ami eljutott a laphoz.

2020. január 6-tól kezdve rendszeressé váltak az aktusok a nő szerint, és vallomásában arról is beszélt a laphoz eljutott dokumentumok alapján, hogy a férfi a lányával is szeretett volna szexuális kapcsolatba lépni, sőt, állítólag más kolléganőivel is folytatott ilyen kapcsolatot. Z. állítólag szembesítette ezzel az alezredest, aki a vallomás szerint azt mondta, az ismeretségei révén pillanatok alatt meg tudja semmisíteni a nőt, ha bármit tesz ellene.

Az ügyben a személyi ügyintéző 2021 januárjában tett feljelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen. Februárban kihallgatták, részletes vallomást tett. A lapnak az ügyészség megerősítette, hogy alárendelt megsértésének vétsége és más bűncselekmény miatt rendeltek el nyomozást, és kiderült az is, hogy az ügyben még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként

„Ezekben az ügyekben, amennyiben a terhelt felelősségét a bíróság megállapítja, jellemzően a legsúlyosabb szankció, hogy a vádlottat lefokozzák. De eleve kevés ilyen ügy kerül a katonai tanácsok elé” – mondta a lapnak a korábban katonai ügyészként dolgozó, jelenleg a nő jogi védelmét ellátó dr. Hegedűs Antal.

A Hvg.hu úgy tudja, hogy az ügyben egy belső eljárás, egy ún. méltatlansági eljárás is indult, ám ezt időközben állítólag megszüntették, viszont fegyelmi eljárás folyt az alezredes ellen. Ugyanakkor ezekről hiába kérdezte meg a lap a Honvédelmi Minisztériumot: nem válaszoltak a megkeresésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!