10 hónappal tovább érvényesek a tavaly szeptember 1. és idén június 30. között lejárt jogosítványok

2021. július 5. – 08:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eredeti lejárati dátumukhoz képest tíz hónappal tovább érvényesek azok a vezetői engedélyek, amelyek 2020. szeptember 1. és 2021- június 30. között jártak le – írta az Infostart a Miniszterelnökség közlése alapján.

A szabályozás az Európai Parlament és az Európai Tanács rendelete alapján, az egész EU-ra egységesen érvényes.

Az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni, vagyis semmilyen további teendő nincs vele.

A többi irat négy hónap haladékot kap itthon

Az összes többi lejáró okmányra – szintén egységes – magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak, melyek értelmében a 2020. március 11. és 2020. július 3. között fennállt, valamint a 2020. november 4-től fennálló veszélyhelyzetek idején lejárt, illetve lejáró okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – a veszélyhelyzet megszüntetésének napját követően 120 napig maradnak érvényesek.

A diákigazolványok egységesen, lejárati idejüktől függetlenül 2021. október 31-ig érvényesek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!