Rácsaptak az utcán a fenekére, feljelentést tett

2021. július 4. – 09:26

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 20 ezer megtekintésnél jár már vasárnap délelőtt az Instagramon annak a fiatal magyar nőnek a videója, aki feljelentéssel válaszolt egy olyan inzultusra, amit szinte minden nő megtapasztalt már, de következménye rendszerint nincs. Az Instagramon Tekla keresztnévvel megjelenő nő a videóban elmeséli, hogy Bicskén fényes nappal, 17 óra után nem sokkal rácsapott egy férfi a fenekére, miközben a főúton, a Szent István úton sétált.

„Azonnal hívtam a rendőrséget, és gondolkodás nélkül feljelentettem a férfit. A nők elleni erőszak bűncselekmény! Ne hagyd annyiban! Ne hagyd szó nélkül! Ha elsétálsz, nem lesz következménye, és a történet újra és újra megismétlődik!” – írta a videó mellé.

Az illető nem egyedül volt, hanem egy nővel, aki a társa lehetett. Szemben haladtak Teklával, és ahogy elmentek egymás mellett, akkor csapott oda. Tekla azonnal szóvá tette, ami történt, rákiáltott a férfira, hogy ezt hogy képzeli. A férfi társa megpróbálta magára vállalni a csapást, mondván ő volt, de Tekla biztos benne, hogy ez nem igaz, mivel ő a járda távolabbi részén volt. A pár, miután Tekla tárcsázta a rendőrséget, megpróbált elsietni, de a nő ment velük, miközben folyamatosan trágár szavakkal szidták, fenyegették, hangzik el a videóban. A férfi később azt bizonygatta, hogy véletlen volt, ami történt.

A rendőrök gyorsan ott termettek, igazoltatták, felvették a helyszíni jegyzőkönyvet. Amikor Tekla igennel válaszolt a kérdésre, hogy szeretne-e feljelentést tenni, küldtek érte egy autót, bevitték a rendőrségre, és hosszadalmas adminisztrációs procedúra után rögzítették a feljelentését.

Tekla azt mondja, hogy a jegyzőkönyv szerint szeméremsértésért és bántalmazásért tette meg a feljelentését. A Büntető törvénykönyv szerint vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő szeméremsértésért, aki „mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti”. A bántalmazást – ezen a néven – külön bűncselekményként nem nevesíti a Btk., Tekla szerint a rendőrök magyarázata ezzel kapcsolatban arra vonatkozott, hogy a testi épségét fenyegették, félelmet keltettek benne.

A férfit és a párját is kihallgatták. Tekla úgy tudja, nem ez volt az első eset, hogy a férfinak meg kellett jelennie a rendőrőrsön. Szembesítés a jövő hét elején lesz. Tekla szerint az illetékes rendőr megköszönte neki, hogy hívta őket és feljelentést tett.

„Addig, amíg elsétálunk egy ilyen eset mellett mi nők, és nem tesszük meg a feljelentést, és nem üljük végig azt az egy órát, amíg felveszik a jegyzőkönyvet, és nem mondjuk azt, hogy igen, ott leszek a szembesítésen, és nem félek, addig fognak ilyen férfiak sétálni az utcán, és addig fogják azt érezni, hogy igen, ők a seggünkre csaphatnak” – mondja a videó végén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!