Orbán Viktor: Magyarországon nem csak a többség, a kisebbség is nyugodtan élhet

2021. július 03. – 11:38

frissítve

Orbán Viktor: Magyarországon nem csak a többség, a kisebbség is nyugodtan élhet
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszabb beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén.

A migrációellenes vonalra felépített beszédben – amely a 47. perctől hallható – szó volt arról, hogy a világ az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Olyannyira, hogy a miniszterelnök szerint az ember néha már a saját szemének sem hisz. „Vannak ugyanis országok, ahol semmibe veszik vagy ellenségként kezelik azokat, akik egyenruhát viselnek, és ahol a vezetők nyíltan a rend felforgatóinak pártjára álltak; bűnözőkből csinálnak példaképet” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyarország persze nem ilyen ország, mondta Orbán, és nem is akar az ilyen országok közé tartozni. „A baj viszont már itt van a kertek alatt. Déli határainkat migránsok csoportjai ostromolják. A rajtuk élősködő embercsempészek, a közéjük vegyülő radikálisak és terroristákkal együtt”.

Orbán szerint soha nem gondolták volna, hogy lesznek olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek. Persze ez alól kivétel Magyarország, hiszen a „mi városaink és falvaink a béke és nyugalom szigetei”. „Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, ahol nem csak a többség, de minden kisebbség nyugodtan élhet…” – mondta a miniszterelnök.

Szerinte a frissen avatott tisztek feladata, küldetése megvédeni a magyar családok biztonságát.

„Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk”

– tette hozzá Orbán Viktor.