Az FBI segítségével buktattak le egy drogkereskedő hálózatot a magyar nyomozók

2021. július 02. – 09:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az FBI segítségével számolták fel a magyar hatóságok az egyik legjobban szervezett hazai drog-nagykereskedői hálózatot, írja a hvg.hu. A marihuánával, kokainnal és amfetaminnal üzletelő banda tagjait nemrég fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az akció 18 hónapok keresztül tartott, a magyar fél áprilisban kapcsolódott be a műveletbe – addig nem is tudtak a banda létezéséről. A házkutatások során 57 kiló marihuánát, 3,5 kiló kokaint és ugyanennyi amfetamint találtak náluk.

Az akció sikere egy ravasz trükknek volt köszönhető: az FBI egy olyan titkosított telefont és egy ahhoz tartozó szoftvert tett népszerűvé szervezett bűnözői körökben szerte a világon, amelyről azt hitték, hogy számukra biztonságos kommunikációs platform, holott az FBI meg tudta figyelni.

Az ANOM-nak nevezett eszköz hasonlóan működik, mint a bűnözők által korábban előszeretettel használt Phantom Secure és Sky Global: titkosított üzeneteket lehetett rajta keresztül küldeni. Idővel több ezren – köztük magyar bűnözők is – használták világszerte a készüléket, az FBI-nak 27 millió szöveges üzenetet kellett elemeznie. Az ötlet egyébként ausztrál nyomozóktól származott, az FBI az Ausztrál Szövetségi Rendőrséggel együttműködve fejlesztette ki és működtette titokban az eszközt.

Az évekig tartó, 18 országra kiterjedő művelet során világszerte 800 embert tartóztattak le, ebből majdnem egy tucat drogkereskedőt Magyarországon. Ausztráliában 224, Új-Zélandon pedig 35 embert tartóztattak le, és még további letartóztatások várhatók. 32 tonna kábítószert foglaltak le, amiből 8 tonna kokain, 22 tonna marihuána, és 50 illegális droglabort számoltak fel. A razziák során 250 lőfegyvert, 55 luxusautót és több mint 48 millió dollár értékű összeget is lefoglaltak. A magyar mellett olasz, szerb maffiacsoportok is komoly csapást szenvedtek. A sikeres rajtaütés miatt hiány lépett fel a magyar drogpiacon, amit már a fogyasztók és a kiskereskedők is megérezhettek.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!