Szórja a pénzbüntetéseket Kövér: Szabó Tímeának és Gyurcsány Ferencnek együtt 12 millió forintot kell befizetnie

2021. július 1. – 14:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megint repkednek a parlamenti pénzbüntetések Kövér László házelnök jóvoltából: friss hír, hogy Szabó Tímeát (Párbeszéd) és Gyurcsány Ferencet (DK) is pénzelvonással sújtja Kövér az ülésteremben tanúsított viselkedésük miatt.

A DK elnöke azért kapja a büntetést, mert közbeszólásokkal megzavarta egy másik képviselő felszólalását. Az erről szóló határozat szerint Gyurcsány folyamatosan bekiabált, miközben Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára reagált az ő korábbi napirend előtti felszólalására. Kövér emiatt többször is figyelmeztette, de Gyurcsány nem hagyta abba, és az indoklás szerint ezzel kirívó mértékben zavarta Dömötört. „Többször figyelmeztettem a képviselőt, hogy hagyjon fel a magatartásával. Gyurcsány Ferenc azonban ennek nem tett eleget, a figyelmeztetést többször is vitatta, végül miután megkértem arra, hogy felhívásaimat ne vitassa, tekintve, hogy a házszabályi rendelkezések alapján az ülést én vezetem, azt a sértő kijelentést tette, hogy »Elég szégyen ez az Országháznak«️” – írta szerdán kelt döntésében Kövér László.

A DK sajtóosztályától megtudtuk, hogy a büntetés egyhavi képviselői tiszteletdíj, vagyis bruttó mintegy 2,4 millió forint. Gyurcsány Ferenc úgy interpretálta a saját Facebook-oldalán a döntést, hogy azért kapja a büntetést, mert a házelnök „szemébe merte vágni, hogy szégyen, hogy ilyen elnöke van a háznak”. A pénzbüntetés a jelek szerint nem vette el a DK elnökének kedvét Kövér László ostorozásától, a bejegyzés így folytatódik:

„A Kövér nevű otromba politikai komisszár meg élvezze az utolsó hónapokat, amíg még bitorolhatja az általa megtestesített primitívség ezt a jobb sorsra érdemes közjogi posztot.”

Szabó Tímea büntetése sokkal durvább, az általa közzétett Facebook-poszt szerint 9,6 millió forintot (négyhavi tiszteletdíjat) kell befizetnie, amiért az ülésteremben kitűzte a Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót aznap, amikor a fideszes képviselők megszavazták a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány létrehozását és azt, hogy ingyen átadják a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit.

Ezzel az összeggel a párbeszédes politikus beérte Jakab Pétert, aki az eddigi rekordot tartotta parlamenti büntetésekben, ő a fideszes politikusok rendszeres leficsúrozásáért kapott ugyanekkora bírságot. Szabó Tímea bejegyzésében kitette a pártja számlaszámát is, ide várják az adományokat azoktól, akik be akarnak szállni a büntetés kifizetésébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!