El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

G. Fodor a szamárlétrát végigjárva otthagyja a Századvég Alapítvány elnöki székét

2021. július 1. – 11:35

frissítve

G. Fodor a szamárlétrát végigjárva otthagyja a Századvég Alapítvány elnöki székét
G. Fodor Gábor Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

348

Tizenöt év után otthagyja a Századvég Alapítványt G. Fodor Gábor. A fideszes think tank megmondóembere a Facebookon jelentette be, hogy az elnöki pozíció után Schmidt Mária hívására a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatójaként folytatja. G. Fodorral készült interjúnkat itt olvashatja.

„Másfél évtizede teszem a dolgomat a Századvég Alapítvány kötelékében. A szamárlétrát végigjártam: voltam junior elemző, elemző-kutató, kutatási igazgató, 2011-től stratégiai igazgató, 2016 nyarától elnökhelyettes, végül 2018 októberétől elnök” – írta G. Fodor.

Szakításról azonban nincsen szó. A politikai elemző szerint – aki nemrég Orbán-szabály címen írt könyvet a Fidesz-kormány elmúlt 11 évéről – ugyan új szakasz indul az ő életében és a Századvég életében is, ám a kapcsolat nem szakad meg: az alapítvány kuratóriumának főtanácsadója lesz.

„A Századvég elnökeként arra vállalkoztam, hogy politikai »hegyet«️ adok az intézménynek, és segítem az Alapítványt annak a célnak az elérésében, hogy a stratégiai kutatás és politikai értelmezés meghatározó intézménye legyen” – írta G. Fodor. A Telexnek adott interjúban kérdésként felmerült, hogy nem szorul-e háttérbe az elemző, aki rendszeresen találkozik Orbánnal. Elvégre az általa indított, a fiatalok megszólítását célul kitűző 888.hu mellett elindult a Pesti TV, szintén ezzel a feladattal, és G. Fodor műsora is lekerült a Hír TV-ről.

A kormányközeli elemző szerint szó sincs kiszorításról, a 888.hu betöltötte az induláskor kijelölt funkciót, még ha mostanra meg is változott a médiatér. A Hír TV pedig folyamatos átalakulásban van, a műsor inkább a koronavírus miatt került le.

Bejegyzése alapján az elnöki székből való távozását sem tekinti háttérbe szorulásnak.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 398,69 Ft
USD 368,92 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől