Magic Mike-ot idéző vetkőzőshow volt a szentesi megyeháza udvarán, de nem a polgármester szervezte

2021. június 30. – 19:33

frissítve

Magic Mike-ot idéző vetkőzőshow volt a szentesi megyeháza udvarán, de nem a polgármester szervezte
Ezek a fellépők vártak a hölgyekre a szentesi Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ Udvarában 2021. június 26-án. Fotó: Facebook/We Love Szentes

Másolás

Vágólapra másolva

Egy modellekből, táncosokból, akrobatákból és énekesekből álló férfi revütánc csapat lépett fel múlt hét szombaton a szentesi megyeháza udvarán. Az eseményt a Facebookon a „nyár hivatalosan is legforróbb estéjeként” reklámozták. 2,5 óra „élvezetet”, extra látványelemeket, 14 egyedülálló műsort, rengeteg interakciót és meglepetést ígértek a hölgyeknek, a produkcióra pedig „Európa Magic Mike-jaként” hivatkoztak.

A műsor fizetős volt, az érdeklődők négyféle jegytípus közül választhattak, amelyeknek a színpadtól való távolság alapján csökkent az ára. A legdrágább, 5490 forintot VIP-belépőkért cserébe az első sorok nézőit a táncosok kísérték a helyükre, nekik pezsgő is járt. A legolcsóbb, utolsó sorokba szóló jegyeket 1990 forintért árulták.

Mindez önmagában nem valószínű, hogy a hírekbe került volna, de hétvégén a közmédia úgy adott hírt róla, hogy azt állították, „Chippendale show-ba fulladt Szentesen a Múzeumok Éjszakája”. A Magyar Nemzet pedig szerdán már úgy tálalta az eseményt, mintha Szentes ellenzéki polgármestere és egyik képviselője szervezte volna azt. Egész konkrétan azt írták, hogy

„a Jobbik által támogatott Szabó Zoltán Ferenc polgármester és a helyi kulturális bizottság elnöke, Szűcs Ildikó a Múzeumok Éjszakája helyett férfivetkőzős show-t szervezett a település polgárainak, méghozzá a helyi múzeum területén.”

A kormányközeli médiumok beszámolói szerint a Koszta József Múzeum „értékteremtő, hagyományőrző programjai” emiatt a show miatt maradtak el, vagy szorultak ki a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központból.

Fél éve szervezték a nívós múzeumi programot, de elfelejtettek szólni róla

Szűcs Ildikó és Szabó Zoltán Ferenc egyaránt határozottan cáfolta a Telex megkeresésére a Magyar Nemzet és a Híradó.hu-n megjelent állításokat is, sőt

a polgármester komplett hazugságoknak nevezte ezeket a cikkeket.

Szabó azt nyilatkozta, hogy nemcsak hogy személy szerint ők nem vettek részt a show megszervezésében, de egyetlen önkormányzati intézménynek sem volt köze ahhoz azon túl, hogy a Szentesi Művelődési Központ érvényes bérleti szerződéssel kiadta a szervezőknek a megyeháza udvarát. Ehhez azt is hozzátette, hogy a show helyszíne, a megyeháza udvara nem is a múzeum területe.

A polgármester szerint „az egész galiba” ott alakult ki, hogy Farkas László, az állandó és időszaki helytörténeti és képzőművészeti kiállításokat bemutató Koszta József Múzeum igazgatója túl későn, alig több mint két héttel az esemény előtt értesítette a város vezetését arról, hogy milyen programokat tervezett a Múzeumok Éjszakájára. Bár Farkas ekkor azt állította, hogy már fél éve szervezte a „nívós” programot (amihez egymillió forintos minisztériumi támogatást is kapott a múzeum) mégsem kért korábban közterület használati engedélyt sem.

„Fel sem merülhetett volna, hogy ne kapják meg a területet, ha időben jelezték volna, hogy mit terveznek a Múzeumok Éjszakájára. Mivel azonban a másik rendezvényre már eladták a jegyek felét, amikor Farkas László megkeresett, a szervezők komoly kártérítéssel élhettek volna, ha a Szentesi Művelődési Központ az érvényes bérleti szerződés ellenére mégis másnak adta volna ki a területet”

– nyilatkozta a polgármester a Telexnek. Azt is hozzátette, hogy nemcsak az hazugság, hogy a város vezetése a Magic Mike-ot idéző műsort preferálta volna a múzeum programjával szemben, de az sem igaz, hogy elmaradt a Múzeumok Éjszakája Szentesen. Végül minden program kapott helyet, megtartották Varga Miklós fellépését is, ahol az énekes megüzente Brüsszelnek, hogy nem a szivárványos vén Európát szereti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!