Még mindig a tévéből tájékozódik a legtöbb magyar

2021. június 28. – 09:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarok többsége továbbra is a televízióból tájékozódik, derül ki a Republikon Intézet elemzéséből, amelyet Bige László milliárdos rendelt meg, és amelyet a Závecz Research Intézet készített el egy 5000 fős reprezentatív mintán.

A Magyarnarancs.hu-n megjelent elemzés szerint önbevallás alapján a televíziók közül az RTL Klub hírműsorait nézik a legtöbben, a második legnépszerűbb pedig a TV2. A válaszadók kevesebb mint a fele – 46 százalék – mondta azt, hogy legalább heti egyszer nézi a Magyar Televízió hírműsorait.

A megkérdezettek mindössze 56 százaléka olvas híreket az interneten. Akik viszont olvasnak, azok között önbevallás alapján az Origo, az Index és a 24.hu a leglátogatottabb hírportál, az élmezőnyben a 444.hu, a Hvg.hu, a Blikk.hu és a Telex.hu hasonló, valamivel alacsonyabb napi olvasottsággal rendelkeznek. (Az adatfelvétel még februárban készült, amikor a Telex még viszonylag friss portálnak számított.)

A felmérés szerint a válaszadók 48 százalék látogatja naponta a Facebookot, további 17 százalék hetente többször is, 28 százalék pedig azt válaszolta, hogy soha nem megy fel a közösségi oldalra.

Az elemzés szerint jól látható, hogy az internetezők és tévénézők csoportja több demográfiai adat alapján is élesen eltér egymástól. Amíg a fiatal, nagyvárosban élő, magasabb iskolai végzettségű népesség az internetet preferálja, addig az idősebb korosztály, az alacsonyabb végzettségűek és a kistelepülésen lakók a televíziós hírműsorokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!