Elkészült az ország első patkánytérképe

2021. június 28. – 09:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs olyan pontja az országnak, ahol nem fordulnának elő patkányok és egerek, ugyanakkor az egyes megyék és települések között nagyok a különbségek, derül ki az ország első patkánytérképéről.

A térkép alapjául az a kérdőív szolgált, amit a Sokk a rovar? nevű Facebook-oldalon lehetett kitölteni, és amit négyezren ki is töltöttek.

A nem reprezentatív felmérésben részt vevők válaszai alapján lakosságarányosan a legkevesebb patkánnyal a dunántúli megyékben találkozhatunk, a legtöbbel pedig

  • Békésben,
  • Borsodban,
  • Heves és
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A patkányok és egerek előfordulása összességében hasonló képet mutat, azonban a két kártevő elterjedtségében is vannak jelentős különbségek, akár ugyanabban a megyében is. Borsodban például sokkal több egeret észleltek, ami viszont a patkányokat illeti, a megye nincs a legfertőzöttebbek között.

Forrás: Sokk a rovar?
Forrás: Sokk a rovar?

Patkányokból a legkevesebb bejelentés egyértelműen a dunántúli megyékből érkezett, egerek azonban a Nyugat-Dunántúl kivételével itt is szép számmal vannak. A nagyvárosok között is előfordulnak akár többszörös eltérések, de általában ezeknek a településeknek az adatai nagyságrendileg megegyeznek a saját térségükével.

Érdekesség, hogy a nagyobb települések közül a lakosságarányos bejelentések alapján a patkányoknál és az egereknél is

  • Sárbogárd,
  • Gyomaendrőd és
  • Kisújszállás

végzett az első három helyen, csak más sorrendben. A települések észlelési toplistája itt látható. A térképen nem szerepelnek a budapesti adatok, mivel a lakossági bejelentésekről a Fővárosi Önkormányzat folyamatosan gyűjti az információkat, így ezekkel a kérdőíves kutatás számai nem összevethetőek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!