Nemzetközi filmstúdió építését készítik elő Budakalászon, a Netflix és a Walt Disney produkcióit is ide csábítanák

2021. június 28. – 23:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemzetközi filmstúdiót hozna Garancsi István Budakalászra, a napokban dönt a Pest megyei város képviselő-testülete, hogy átminősítik-e a kinézett területet az építkezés megkezdéséhez.

Budapest és Szentendre között, Budakalász mellett található az a 26 hektáros, üresen álló szántó, ahol a Market Asset Management Zrt. filmstúdiót szeretne építeni – írja a Napi.hu. A cég tulajdonosa a Market Építő Zrt., amely Garancsi Istváné, de igazgatótanácsában ott ül Bacsa György, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatója is.

Áprilisban keresték meg a tervvel Budakalász vezetését, a területen két, 2500 négyzetméteres épületegyüttest építenének, 4-4 stúdióval, kiszolgáló épületekkel (irodák, raktárak, műhelyek és étterem). „A koncepciótervben egy világszínvonalú, ugyanakkor tájképi látványban meghatározó épületegyüttest vázoltak fel” – olvasható az önkormányzat oldalán közzétett kiadványban. „A befektetők egy kategóriájában mintaértékű projektet, a világ egyik legkorszerűbb filmstúdióját szeretnék megvalósítani Budakalászon.”

Azt ígérik, a nemzetközi filmipar legnagyobb szereplői, a Marvel, a Netflix vagy a Walt Disney produkciói jönnének Budakalászra.

A tervek szerint nem csak filmgyártás, hanem a filmiparhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenység is zajlana Budakalászon. A Market Zrt. 100-120 millió forintot fizetne azért, hogy az önkormányzat megadja az építési jogokat.

Az önkormányzat egyik legfőbb aggálya az épületek nagy méretéből adódó komoly tájképi hatás. A két stúdióépület magassága meghaladná a 20 métert, és 16 hektárt építenének be közel a Duna-parthoz.

A tevékenység tervezett környezeti (zaj, közúti forgalom) terhelése egy ipari hasznosításhoz vagy bevásárlóközponthoz képest alacsonyabb, de a mostaninál mindenképpen nagyobb lenne – ismerik be az önkormányzat tájékoztatófüzetében. A beruházók szerint ugyanakkor a stúdiókomplexum nem lenne szerves része a városnak, külterületen épülne és véderdővel vennék körül.

Fontos szempont lehet az is, hogy a filmstúdióval komoly adóbevételhez jutna a település.

Éves szinten nagyjából 200 millió forint adóbevétellel számolnak, amellyel megduplázódna a város beruházásokra fordítható saját forrásainak összege.

Erre jönne még rá a filmes produkciók iparűzési adója, amelyből szintén részesednének.

A Napi.hu megkeresésére a polgármester kabinetfőnöke, Péterffy Gábor azt mondta, néhány napon belül kikérik a budakalásziak véleményét a beruházásról, a koncepciótervről és a készülő telepítési tanulmánytervről, majd a felmérés eredményét is figyelembevéve júliusban dönt a testület a terület átminősítéséről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!