Szijjártó: Visszataszító provokáció, hogy a magyar himnusz alatt berohanhat valaki szivárványos zászlóval a pályára

2021. június 25. – 16:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külügyminiszter interjúban reagált arra, hogy a magyar válogatott németek ellen játszott meccsére a magyar himnusz közben berohant valaki egy szivárványos zászlóval. A műsorrészletet Szijjártó a Facebook-oldalán osztotta meg, itt szúrta ki a 24.hu.

A külügyminiszter szerint nagyon fontos lenne, hogy az ilyen sporteseményeket szervező szövetségek biztosítsák, hogy az eseményeken „politikai provokációnak ne lehessen terepet adni”.

„Az mondjuk, hogy a magyar himnusz alatt szivárványos zászlóval be lehet rohanni a pályára és ott lehet rohangálni az éppen a himnuszt hallgató meg éneklő magyar csapat előtt, az azt gondolom, hogy egy elfogadhatatlan és visszataszító provokáció”

– mondta Szijjártó, aki szerint nehezen hihető, hogy a meccset megelőző történések után nem tudott volna felkészülni a mérkőzésnek helyet adó Allianz Arena. Mindez szerinte jogosan veti fel annak a gyanúját, hogy szándékosan engedték a pályára rohanni a szivárványzászlós férfit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!