Véletlenül derült ki, hogy a kormány valami kavarásba kezdett a bányák körül

A zárt körű tenderre a bányászati jogok értékesítésekor korábban nem volt jogszabályi felhatalmazás, ez meglepő módon a koronavírusra hivatkozva született meg a „78/2021 (II.19) Kormányrendelet” képében. Ezzel két dolog vált lehetővé: az első, hogy a pályázatnak nem kell nyíltnak lennie, a második, hogy a bányászati jogot nem feltétlenül adja el az állam – azaz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. –, megteheti azt is, hogy csak bérbe adja egy meghatározott, jellemzően húszéves időszakra. A koronavírusra hivatkozva megjelent egy tavaly májusi kormányrendelet is amely nemcsak az állam tulajdonában lévő potenciális bányák kiosztását, de a magánkézben lévők begyűjtését is megkönnyíti: A „veszélyhelyzet során egyes bányászati szabályok eltérő alkalmazásáról szóló” kormányrendelet szerint bizonyos ásványi anyagok esetén – érdemi indoklás nélkül – az állam elővásárlási jogot jegyezhet be, ha ezt a bányafelügyelet kéri.

Az állam őrzi a jogot, mi itt a gond?

Az eladás helyetti bérbeadás akár jól is hangozhat, hiszen állami tulajdonban marad a jog, nem lesz magán-, esetleg egyenesen külföldi kézben, amit a kormányzat egyre nyíltabban kerülendőnek tart. Valójában azonban a bányászati jog eladása helyetti bérbeadással bevételtől esik el az állam: a használati jognak a kitermeléskor van értelme, ha az adott területet kitermelték, az állam már nem sokra megy a rá visszaszálló terület bányászati jogával, hiszen nincs már mit kitermelni.

Mindenesetre május 7-én felkerült a hirdetmény az MNV Zrt. oldalára a pályázatról, illetve annak lezárulásáról – ezzel valószínűleg porszem csúszott a gépezetbe, a hirdetményt rutinból rakhatták fel, mert ezek korábban mindig nyílt pályázatok voltak, ami elkerülhetetlenné teszi a hirdetményről szóló nyilvános értesítést. Egy zárt tendernél erre nincs szükség, így ez ebben az esetben csak véletlenül történhetett meg. De ki nyert?

Ahol a Duna Aszfaltnak is rögös lett az út

Egyelőre nem tudni, melyik cég kapta meg a jogot az ország egyik legnagyobb kavicsbányájának kitermelésére az ország közepén, ahonnan jó fekvése okán számos projektet el lehet látni, útépítéstől Fudanon át a Belgrád–Budapest vasútvonalig.

Meglepő viszont az előélete a nagy titkolózással meghirdetett három kiskunlacházi és egy délegyházi bányateleknek. A rajtuk lévő bányászat joga eredetileg a német tulajdonú Duna-Dráva Cementé (DDC) volt. A cég azonban nem kezdte meg a kitermelést öt éven belül, így a jog visszaszállt az államra. A DDC menteni akarta a menthetőt, így a bányászati jogot átruházta a Duna Aszfalt leányvállalatának, a Hódút Freeway Kft.-nek. A tavaly 30 milliárd forintos nettó árbevételű cég a Duna Aszfalton keresztül Szijj László érdekeltsége. Kézenfekvő volt abban bízni, hogy az adriai jachtján Szijjártó Pétert is vendégül látó, az elmúlt hét évben az ország tíz leggazdagabbja közé emelkedő vállalkozó képes lesz érvényesíteni az érdekeit.

A bányafelügyelet azonban nem fogadta el az átruházást, hiába ment a DDC a Kúriáig, Szijj László érdekeltsége mégsem jegyezhette be a bányászati jogot a területre, az maradt az államnál – így indulhatott el ez a bizonyos májusi zárt körű tender, amelyre Szijj László cége meghívást sem kapott.

„Stratégiai céllal vágtunk volna bele, szerettük volna megszerezni a jogot, hogy aztán nyersanyagot termeljünk” – mondta a Duna Aszfalt Zrt. igazgatósági tagja. Varga Antal szerint azonban a Kúria döntését tudomásul kell venni, a bíróság nem ítélte jogszerűnek az igényt, és nem fogadta el a DDC-vel kötött, a bányászati jogra vonatkozó adásvételi szerződést.

Az, hogy ezúttal a potenciális nyersanyagforrást nem sikerült megszerezni, nem jelent a cégnek nagy érvágást. „Jelen pillanatban szerződött feladataink szerződését mindez nem befolyásolja” – közölte az igazgatósági tag.

Na de akkor ki nyert?

Kézenfekvő lenne a feltételezés, hogy Orbán Viktor édesapja vetett szemet a területre, iparági források szerint azonban a kőbányákban érdekelt Orbán Győző sem szerepelt a zárt tenderre meghívottak között. Sem Mészáros Lőrinc, sem pedig Tiborcz István.

Hivatalosan ugyan nem tudni, ki a győztes – erre az egyszerűnek tűnő kérdésre nem válaszolt Máger Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, amikor erről a parlamentben Mesterházy Attila kérdezte.

„Nem értem, miért kell titkolózni, közvagyonról van szó, előbb-utóbb nyilvánosnak kell lennie”

– mondta a Telexnek a szocialista politikus. Mesterházy egy hónapot várt, hogy Máger személyesen legyen kénytelen válaszolni a kérdésre, ám érdemi választ nem kapott, csupán jogszabályi hivatkozást, amely ezt lehetővé teszi. „Nem a formai jogszerűségét vitatom, hanem a magyarázatát keresem a döntésnek” – mondta Mesterházy, aki közérdekű adatigényléssel próbálja kideríteni, hogy milyen szempontok szerint döntöttek a meghívottak köréről és a nyertesről. „Valamilyen döntés-előkészítési dokumentumnak kell lennie, hogy kiderüljön, miért hívtak meg, mondjuk, egy ügyeletes Mókus őrsöt meg egy Mici Bt.-t”. A példaképp bedobott cégnevekkel Mesterházy arra utalt, hogy a zárt pályázathoz három szereplő kell, így ha van is kiszemeltje a kormánynak, akkor sem lehet a pályázat egyszereplős. Van viszont egy komoly cég, amely értesülések szerint a nyertese lehet a pályázatnak.

Nagy cég, kis reflektorfény

Ez nem más, mint a Forbes összeállítása szerint az 50. legértékesebb magyar cég, a BayerConstruct, amely Balázs Attila tulajdonában áll. A székelyföldi születésű nagyvállalkozóról tavaly a Válasz Online írt részletes anyagot. A cikk szerint a cégét a kezdetekben nem az első generációs NER-esekhez hasonlóan állami megbízásokból, hanem piaci megrendelések révén felépítő Balázzsal gördülékenyen haladt a beszélgetés, egészen addig, amíg elő nem került a kormányfő veje, Tiborcz István akkori érdekeltségével, az Appeninn Holding Nyrt.-vel közös kikötőberuházása. Nem sokkal korábban Balázs 18 százalékos tulajdont is szerzett a cégben, megvásárolva azt a részesedést, amely Mészáros Lőrinchez volt köthető.

Arról az Átlátszó írt, hogy a cégnek bőven akadt állami megrendelése is, igaz, jellemzően nem tenderek nyerteseként, hanem alvállalkozóként. Így vett részt az MTK-stadion, a Puskás Aréna és a Ludovika Campus felépítésében. Több beruházását pedig – Zuglóban és a Bikás parknál – a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítette, jelentősen megkönnyítve ezzel az engedélyeztetési eljárást.

A vállalkozó cégei a vissza nem térítendő állami támogatások terén sem állnak rosszul, az elmúlt években 15 milliárd forint közpénz áramlott hozzájuk, többek között erdélyi beruházásokra.

Rendszer lehet a zárt tenderekből

A kavics- és homokbányák zárt körben való értékesítéséről a kormányfőt is kérdeztük azon a kormányinfón, amelyen váratlanul Orbán Viktor is megjelent. A miniszterelnök elmondta, hogy egy esettel – ez éppen az említett kiskunlacházi és délegyházi bányákat érintő kérdés volt – ő is foglalkozott, mert a kormány elé került. Kifogásolta, hogy a kitermelési jog korábbi tulajdonosa nem kezdte meg a termelést. „Ebből mi arra a következtetésre jutottunk, hogy nem azért vette meg, hogy működtesse a magyar gazdaság számára, hanem azért, hogy másokat kizárjon a versenyből. És ez nem helyes.”

„Nagyon helyesen a magyar kormány úgy döntött, hogy még egyszer ebbe a csapdába nem akarunk beleesni. Ezért csak olyanokat hívunk meg a pályázatra, akik működtetni fogják” – indokolta a döntést a kormányfő.

Az építőipari nyersanyagok kérdése stratégiai jelentőségű – még ha furcsa is, hogy ennek szabályozását a koronavírusra hivatkozva is alakította a kormány. A főváros környéki és Pest megyei kavicsbányák nagy része egy kézben van, önmagában értékelhető cél, ha a kormány ezen változtatni kíván. Más kérdés, hogy erre ott lehetne a Gazdasági Versenyhivatal, ha valóban monopolközeli helyzet alakul ki. Az tehát, hogy az állam zárt tenderen értékesítse a bányászati jogot, nem magától értetődő a fenti cél ismeretében sem, már csak azért sem, mert ezzel az értékesítésből befolyó összeg is kisebb lehet.

A bányászati jogtól messze még a bányászat

Bár Orbán a versenytársak kiszorítását gyanította a DDC lassúsága mögött – amely miatt végül a kitermelési jogot elveszítette –, a gyakorlat ennél bonyolultabbnak tűnik.

„A bányászati jog megszerzése még nem egyenlő a bányanyitással” – jegyezte meg Varga. Ez a folyamatnak csak egy része, „a rázósabb rész” utána következik, a környezetvédelmi engedélyek megszerzésével és a földtulajdonosokkal való egyezkedéssel, hogy ki lehessen alakítani a bányaudvart és fizikailag is megkezdődhessen a kitermelés.

Mindez a DDC-nél még nem volt meg, csupán a bányászati jog. A Duna Aszfalt igazgatósági tagja szerint nemcsak az építőipari nyersanyag, de a gazdaság minden területén teljesen természetes, hogy egy cég hosszabb távon, stratégiai célokat megfogalmazva működik. Ezt a legitim célt szolgálja az ágazatban a bányászati jogok megszerzése is, biztosítandó, hogy a beruházásokhoz szükséges nyersanyag rendelkezésre álljon. Egy nagy építőipari cégnél nem opció, hogy „elmegy a kavicsboltba” – jegyezte meg a szakember.

Kérdéseinkkel az MNV Zrt.-hez és a Bayer Constructhoz fordultunk írásban, válaszuk esetén frissítjük a cikket.