Megmérték: 48 fokos az M7-es autópálya aszfaltja

2021. június 24. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva


Borzalmasan forró az M7-es autópálya aszfaltja, ez akkor derült ki, amikor a Magyar Közút az M7-es elválasztósávjában zajló kaszálási munkákról készített hőkamerás felvételeket.

„Ezen jól látszik, hogy mennyivel forróbb az aszfalt, mint az út menti környezet. Érdekes látni, hogy az elválasztósávban lévő növényzetnél 32 fok körüli a hőmérséklet, míg az autópálya lehajtó ágán, ahol kisebb a forgalom és az autók menetszele is kevésbé hűti a burkolatot, ott már közel 49 fokot mértünk. És akkor arról nem is beszéltünk még, hogy az aszfaltozási munkáknál jóval 100 fok feletti hőmérséklet a jellemző! Ilyen időjárási körülmények között ez azt is jelenti, hogy egy friss aszfaltozásnál még a szokásosnál is több időt kellett várni, hogy megfelelő hőmérsékletre hűljön vissza a burkolat” – írják közleményükben.

A közlekedőket arra kérik, hogy a következő napokban is fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a hőség orvosmeteorológiai szempontból is megviseli a járművezetőket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!