Nádasdy: A Fidesz a kommunista idők színvonalára süllyeszti az erkölcsöket

2021. június 21. – 23:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Én nagyon szégyellem magam, ilyen törvényeket Európában már nagyon régen nem hoznak, ilyen Oroszországban van” – mondta Nádasdy Ádám a múlt héten elfogadott, eredeti célkitűzésén túl melegellenes irányba kibővített pedofiltörvény kapcsán a Partizán műsorában Gulyás Mártonnak.

Nádasdy amellett, hogy költő, nyelvész, műfordító, esszéista és egyetemi tanár, régóta közismerten meleg, aki miközben sok mindenben nem azonosul a szexuális kisebbségeket egy ernyő alá terelő LMBTQI-mozgalom összes leágazásával és politikai szlogenjeivel, egyáltalán nem csinál titkot szexuális orientációjából.

Nádasdy műveltsége, humora, önreflexiói mellett sokaknak az is szokatlan lehet Magyarországon, hogy egy közszereplő meleg férfi ilyen természetességgel beszél arról, hogy meleg. Ez most, amikor éppen egy olyan törvényt fogadtak el, amelyik a gyermekek jogaira hivatkozva radikálisan korlátozhatja a szexuális kisebbségek megjelenítését a nyilvánosságban, különösen figyelemfelkeltő – anélkül, hogy bármiféle „egzotikumként”, fura állatfajként, bűnösként vagy akár üldözött szentként mutogatná a nem heteroszexuális embereket.

A Partizán stúdiójában felvett beszélgetésre még a törvény parlamenti elfogadása előtt került sor, a műsor legvégén azonban az egyébként alapvetően Londonban élő Nádasdy egy videóhívásban reagált az új szabályozásra – onnan a cikk elején idézett mondat is az orosz mintáról (szintén az orosz szabályozással való hasonlóságot emelte ki korábban Rácz András, a Pázmány docense is).

Maga az interjú azonban sokkal inkább Nádasdy magánéletéről, meleg férfiként való létezéséről és legszemélyesebb kapcsolatairól szólt. Arról, hogy milyen volt a nyolcvanas években a meleg szubkultúra Budapesten, ő hogy lépett ki a házasságából, miután felismerte, hogy meleg férfiként akar élni, és arról, hogy hogyan coming outolt a gyermekeinek, amikor ők 15 és 18 évesek voltak:

„Mi nem csak barátok vagyunk, hanem szeretjük is egymást, ahogy egyébként férfi és nő szokta szeretni egymást, és hát ezt bizony úgy hívják, hogy buzik vagyunk”

– idézte fel az akkori beszélgetést, melyben elmondta gyermekeinek, hogy egy homoszexuális kapcsolatban él. Nádasdy régóta tudatosan használja a nyilvánosságban is a buzi szót, akár és elsősorban saját magára is. Mint mondja, azért is, hogy a szélsőjobbtól „visszahódítsa”: azzal, hogy ő így beszél magáról, szerinte a Kurucinfónak már nem is annyira érdekes.

„Mindig erre vágytam, hogy nekem rendes szerelmem legyen, akivel kézen fogva lehet andalogni májusi éjszakán budai utcákon. Ez megtörtént”

– mondta arról, hogy apaként egy házassággal és válással a háta mögött vállalta mindenki előtt, hogy meleg. „Van, aki végig tudja csinálni, de én nem kívántam így élni”, én nem vagyok ennyire elfojtós – mondta arról, hogy nem szeretett volna benne ragadni egy számára boldogtalan, a vágyaival ellentétes kapcsolatban.

A műsor végén aztán Nádasdy elég egyértelmű határozottsággal ítélte el a kormánypártok és a Jobbik által elfogadott törvényt, amit felháborítónak és gyalázatosnak tart, amiért belekeverték a melegekkel kapcsolatos részeket. „Magában a pedofíliát mindenképpen büntetni kell, ez egy szörnyű bűncselekmény, de nem szabad összemosni a melegséggel vagy a homoszexualitással” – szögezte le. Szerinte a Fidesz a kommunista idők színvonalára próbálja süllyeszteni az erkölcsöket Magyarországon.

„Bátorság, nem kell ezeket a törvényeket az utolsó szóig betartani, várjuk ki, majd lelohad”

– üzente búcsúzóul a melegeknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!