Párbeszéd: Orbán szégyenteljes szervilizmussal dörgölődzik ahhoz a birodalomhoz, amely ellen 30 éve oly’ hangosan kikelt

2021. június 19. – 15:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Harminc éve ezen a napon hagyta el Záhonynál az utolsó szovjet katona Magyarország területét, ennek apropóján adott ki közleményt a Párbeszéd, hogy adjon a megemlékezésnek némi aktualitást is.

Közleményükben azt írják, ez a 30 évvel ezelőtti történés igazi történelmi fordulópont volt: „Magyarország fellélegzett, mert nemzeti konszenzus alakult ki 3 fontos témában:
1. Elutasítjuk a diktatórikus, autokratikus rendszereket, és demokráciában akarunk élni.
2. Nem akarunk keleti birodalmak vazallusai lenni.
3. Jövőnket a nyugat felé fordulva, az európai liberális demokráciák közegében képzeljük el.”

Majd hozzáteszik, bár akkor elhagyták az „szovjet/orosz katonák” az országot, de mintha a jelenben egyesek azon dolgoznának, hogy a befolyásuk visszatérjen.

„Történelmi tragédia, hogy az az ember, aki akkoriban talán leghangosabban követelte az orosz befolyás felszámolását, most kiszolgáltatja Magyarországot a keleti birodalom (és ha már: birodalmak) érdekeinek. Igen: Orbán Viktornak hívják”

– írja a Párbeszéd a közleményében, amit egyébként az MSZP-s Burány Sándor, jelenleg a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese jegyez.

A közlemény felsorol pár példát: „Orbán nem csupán olyan gigaberuházásokat erőltet ránk orosz érdekeket szem előtt tartva, mint például Paks2, és játszik át olyan üzleteket orosz cégeknek, mint amilyen a 3-as metró – gyatrán sikerült – felújítása: politikájában az orosz típusú áldemokratikus, parancsuralmi rendszert tekinti minta- és példaképének” – írják.

A párt szerint Orbán „szégyenteljes szervilizmussal dörgölődzik ahhoz a birodalomhoz, amely ellen 30 éve oly’ hangosan kikelt”, miközben

„a magyar emberek akarata – amely szerint hazánknak a nyugati demokráciák táborához kell tartoznia – mit sem változott.”

Orbán Viktor ma A magyar függetlenség napja című konferencián tartott beszédet, amelyről itt írtunk hosszabban.

Orbán itt többek között arról beszélt, hogy „30 évvel ezelőtt a szabadság nem beköszöntött, hanem kivívtuk. A kommunizmus nem megdőlt, hanem megdöntöttük. A berlini fal nem ledőlt, hanem ledöntöttük. A szovjetek nem kimentek, hanem kiszorítottuk őket, ügyesen, vérveszteség nélkül, bátran és ravaszul. Megdöntöttük, ledöntöttük, kiszorítottuk és kivívtuk” – mondta a kormányfő. „Mi most is azok vagyunk, akik voltunk, Európa utolsó szabadságharcosai. Európa története nem megváltozott, hanem mi változtattuk meg” – hangsúlyozta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!