Visszakaphatja Józsefváros a pályáztatás nélküli közétkeztetésért kirótt 50 milliós bírság összegét

2021. június 17. – 15:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jogtalanul büntette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság 50 millió forintra az önkormányzatot egy évvel ezelőtt, mert pályáztatás nélkül bízott meg egy céget átmeneti közétkeztetési feladatok ellátásával – írja az önkormányzat lapunknak küldött közleményében a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján. A döntőbizottság szerint az értelmezés rossz, nem jogtalanul büntettek, és az ítélet másik részére rámutatva közölte: a hat feltárt jogsértés megállt a bíróság előtt is.

Hozzáteszik: az önkormányzat vissza fogja kapni a befizetett 50 millió forintos bírságot. A döntés megsemmisítette a 2020. május 26-án létrejött szerződés semmisségét megállapító döntőbizottsági rendelkezést is.

A bíróság megállapította: „…a szociálisan rászorultak, illetve az életkorukból adódóan veszélyeztetett réteg biztonságos, a járvány terjedését megakadályozó módon történő étkeztetése éppen úgy kiemelkedően fontos közérdek, mint a hivatkozott beszerzés tárgya…”.

A Közbeszerzési Döntőbizottság által 2020. június végén kifogásolt, pályáztatás nélküli megbízás előzménye az volt, hogy a Józsefváros korábbi, fideszes vezetése által megbízott cég szerződését felbontották – az új, Pikó András polgármester vezette önkormányzat szerint ugyanis az drága is volt, és az érvényessége is megkérdőjelezhető volt.

Az önkormányzat mostani közleménye úgy fogalmaz: a korábbi fideszes kerületvezetés túlárazott közétkeztetési szerződése alapján 2015 és 2019 a főváros egyik legdrágább és legrosszabb minőségű szolgáltatása működött a 8. kerületben.

Az új közbeszerzési eljárás lezárásáig is szükség volt azonban egy átmeneti időre a közétkeztetési szolgáltatásra, ezért bízták meg Pikóék pályáztatás nélkül az Eurest Kft.-t.

A józsefvárosi Fidesz a pályáztatás nélküli szerződés ügyében a Közbeszerzési Hatósághoz fordult 2020 májusában. A Közbeszerzési Döntőbizottság pedig júniusban megsemmisítette a kerület döntését, és pénzbüntetést szabott ki. Az önkormányzat a döntést megtámadta a bíróságon, ennek végeredménye lett a mostani jogerős bírósági döntés.

Frissítés: A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint nem volt jogtalan a bírság

Valótlan, hogy jogtalanul bírságolta meg a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság, áll a testület lapunkhoz eljuttatott közleményében. A Fővárosi Törvényszék nem vitatta a Döntőbizottság által korábban megállapított, a közbeszerzési törvénybe ütköző hat jogsértés meglétét, új eljárás lefolytatására csak a bírság mértéke és a szerződés semmissége tekintetében kötelezi a Döntőbizottságot az ítélet – ráadásul a bíróság az ügy folytatásaként kiírt nyílt eljárással kapcsolatos keresetet elutasította.

Mindezek alapján a józsefvárosi önkormányzat mindegyik, közétkeztetési tárgyú eljárása a bíróság jogerős ítéletben is kimondottan törvényellenes volt. Az önkormányzat az ítéletek alapján köteles megtéríteni a Közbeszerzési Döntőbizottság perköltségeit is.

A Fővárosi Törvényszék az önkormányzat keresetét érdemben elutasította, és a Döntőbizottság jogsértést megállapító döntését törvényesnek minősítette. A Törvényszék csak és kizárólag az önkormányzat terhére kiszabott bírság és a szerződés semmisségét megállapító rendelkezés tekintetében rendelt el új eljárást az első, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás ügyében. Az új eljárást a Döntőbizottság a mai napon megindította, az erre vonatkozó adatokat a honlapon közzétette.

Sajnálatos módon arról nem számolt be az önkormányzat, hogy a nyílt eljárással kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék teljes egészében elutasította, a megállapított jogsértéseket és jogkövetkezményeket is törvényesnek ítélte, tehát az Önkormányzat ez ügyben pervesztes lett, áll a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!