Szerda reggel indult az első, műfajában is újítást jelentő hídpótló hajó a Lánchíd lezárásának ellensúlyozására. A Telex pótlójárat-tesztelő alrovatának kötelező kör volt a Lánchíd-pótló hajó kipróbálása.
A BKK és a Mahart közleménye szerint a hajó minden negyedórában indul a budai (Jégverem utcai) vagy a pesti (Akadémia előtti) kikötőpontontól. 16 óra 40 perckor érkezve a helyszínre, elbizonytalanító kép fogadott a budai oldalon: a kikötő lakattal lezárva, sehol egy szál ember a parton.
Bízva a tömegközlekedési szolgáltatóban, lehatoltam a kikötőhöz, hátha mégis befut a túloldalon veszteglő hajójárat. A pontont nem egyszerű megközelíteni. Először el kell sétálni a hídfő mellett kiépített új lépcsőig, ami levezet a korábban alsó rakparti parkolóként funkcionáló, de mára járdává alakított padkára. Az új járdán körülbelül száz méter felfelé a zebra, azon átkelve még 40-50 méter a kikötő rácsos, lelakatolt bejárata.
Mire sikerült átverekedni magam a rakparti autóáradaton, el is indult szemben a hajó. A Duna Corso néven regisztrált hídpótló járat, eredeti formájában kirándulóhajó, 50-kor futott be. Hárman szálltak ki a hajóból, én pedig három utastárssal léptem fel a fedélzetre.
Kicsit reméltem ugyan, hogy a Lánchíd nevű hajón fogunk utazni (a BKV-nak van ilyen nevű hajója),
mert mekkora menőség lenne azzal dicsekedni, hogy a Lánchídon mentem át a Dunán, annak ellenére, hogy a Lánchíd le van zárva,
de a BKK kihagyta a ziccert.
Három utastársammal nagyon szellősen elfértünk a 300 férőhelyes hajón. Maszkot kötelező volt viselni, lévén a hajó BKK-járat. Először az utastér belsejében, az orrban levő panorámaablakoknál helyezkedtem el, de fél liter víz gyors kiizzadása után elhagytam a gőzkamrákat is megszégyenítő helyet, és felmentem a nyitott felső fedélzetre. A dízelmotoros dunai hajókra jellemző jó öreg olajszag egyből orrba vert.
Fent a Duna felett szállongó szélben már komfortosabb volt az utazás, bár az ülések egyik felét itt is erősen pirította a nap, ami telt házas járatnál kellemetlen lehet majd. De ha sercegni kell majd a napon, az sem fog sokáig tartani, mert a hajó kerek öt perc alatt átér a túloldalra, és kiköt.
Ha tehát valaki jól időzít, és pont egészre érkezik a kikötőhöz, öt-hat perc alatt átér a Dunán, ami annál mindenképpen gyorsabb, mint ha átsétálna a Lánchídon. Megvettem a retúrjegyet is (500 forint darabja, de akinek BKK-bérlete van, annak ingyenes az utazás), ha lúd, legyen kövér alapon.
Negyedóra elteltével visszafelé is percre pontosan indult a hídpótló. Immár nyolcan voltunk a fedélzeten, és komoly érzelmi utasreakciókat tapasztaltam. Egy mamájával érkező, 4-5 éves kisfiú csak annyit tudott mondani a fedélzetre lépéskor, hogy „húha!”. Egy idősebb nő pedig telefonon közvetítette az utazást egy ismerősének a következő szavakkal:
„Mindjárt indul, úgyhogy nagyon élvezem!”
A hajó most is öt perc alatt átkelt a Dunán, az olajszag most is belebbent néha, szóval nagy változás nem történt az odaúthoz képest. Az utasok láthatóan elégedetten szálltak le.
Valószínűleg sokan hamar rájönnek arra, hogy mekkora buli BKK-bérlettel ingyen hajókázni, ezért azt jósolom, hogy nemsokára meg-megtelik majd a hídpótló, ami pedig a pontosság rovására mehet. De ezt a hajót jó eséllyel nem azok fogják használni, akik rohannak, hanem inkább azok, akik ráérősen tartanak valahová.
Az átszállás a pesti oldalon nagyon jó: a 2-es villamos megállója szinte a kikötő szájában van, Bubi-állomás sincs messze. Budán már nehezebb az ügy, többet (200-300 métert) kell gyalogolni a villamosmegállókig vagy a Bubi-terminálhoz. A hajójárat tehát kis gyaloglással beilleszthető a tömegközlekedési útvonalba vagy a bubizási láncba, azaz el tudja látni a feladatát is, de inkább egy gesztusértékű ajándéknak tűnik a lezárással járó kellemetlenségekért cserébe.
Olvasónk visszaemlékezése szerint 1985 körül a Szabadság híd felújításakor is járt már egy hídpótló hajó az akkori Dimitrov (ma Fővám) tér és a Gellért tér között, sokat utazott vele a Közgáz és a Műszaki Egyetem között. Akkor BKV-jegy vagy -bérlet volt rá érvényes.