Kibővítették az elektromos autókra szánt állami támogatás keretét, de máris elfogyott az is

2021. június 15. – 10:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy érdeklődés miatt a pályázat megjelenésének napján, hétfőn kimerült az elektromos autók vásárlásához kapható első, egymilliárd forintos keret, ezért az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján kedden megjelent tájékoztató szerint elérhetővé válik a teljes 3 milliárd forintos keretösszeg, írja az MTI.

Frissítés 14:47-kor: Mint azt a HVG megírta, a kérvények benyújtására szolgáló honlap alapján a mostani állapot szerint kedden délre mind a 3 milliárd forintot lejegyezték.

Az IFKA tájékoztatója szerint azért szüneteltették a pályázatok beadását átmenetileg, mert elérték az egymilliárd forintos keretet az egy nap alatt beadott támogatási igények. Az Innovációs és Technológia Minisztérium indítványozására az IFKA közös megállapodással úgy döntött, hogy június 15-én, kedden az E-AUTO-2021 / lakossági kódszámú pályázati felhívás módosításával a teljes 3 milliárdos keretösszeg elérhetővé válik, az első szakasz keretének rendkívül gyors kimerülése miatt.

A pályázatok benyújtását eredetileg három ütemben tervezték, az első ütem június 14-én indult és július 2-ig vagy a keret kimerüléséig tartott. A teljes keretösszeg 3 milliárd forint, minden ütemre 1-1 milliárdot terveztek, a támogatás vissza nem térítendő.

Ahogy arról korábban írtunk, a pályázatra magánszemélyek és intézmények is pályázhatnak, magánszemélyként jellemzően egy autóra lehet pályázni, de pl. civil szervezetek vagy felsőoktatási intézmények öt autó támogatását is kérvényezhetik.

A nagycsaládosok számára a 7–9 üléses autókhoz kapható 2,5 millió támogatást összevonható ezzel a kedvezménnyel. Lényeges elem az is, hogy használt autó nem jöhet szóba, csakis új autó vagy tesztautó. Kizárólag tisztán elektromos meghajtású autókra él a pályázat, hibridek támogatására nem lehet beadni. Az Azénpénzem.hu azt írta, hogy a pályázat benyújtásához érvényes megrendelésre van szükség, amelynek dátuma nem lehet régebbi, mint a pályázat kiírása, vagyis május 17.

A támogatás sávosan érhető el. Egy ötszemélyes autóra (1 milliótól) 12 millió forintos vételárig annak maximum 50 százalékát, de legfeljebb 2,5 millió forintot, 12 és 15 millió forint közötti autóra maximum 1,5 millió forintot kaphatnak a pályázók. Hétszemélyes autóra 14 millió forintig kapható az ár maximum 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint, 14 és 17 millió forint közöttire pedig maximum 1,5 millió forint – írja a Villanyautósok.hu.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!