Volt német politikus magyarázta a közrádión, miért szégyen és szemérmetlenség Orbán Viktor megbuktatására szövetkezni

2021. június 13. – 17:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hangzatos kijelentésekkel kelt Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány védelmére a németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik korábbi politikusa a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című közéleti magazinműsorában.

Hans Kaiser szerint a magyar ellenzéknek csak az számít, hogy Orbán távozzon („mindegy, miként és milyen áron”), úgy gondolja, szégyen és szemérmetlenség egy olyan szövetség összeállása, amelynek egyetlen célja egy sikeres miniszterelnök és kormány megbuktatása. Hozzátette: csak remélni tudja, hogy a magyarok is felismerik és átlátják, miről is van szó (til. bosszúról és régi küzdelmekről), hasonló Németországban nem fordulhatna elő.

A német konzervatív párt politikusa szerint különösen miután Orbán Viktort 2010-ben újra miniszterelnökké választották, az ellenfelei rájöttek arra, hogy Magyarországon a Fideszt és Orbán Viktort nem tudják megingatni. „Egy nagyon érdekes koncepciót dolgoztak ki az Orbán, a Fidesz és bizonyos mértékig a Magyarország elleni harcra, mégpedig azt, hogy ezt a harcot az európai térbe viszik, főként Brüsszelbe, de más európai fővárosokba is” – idézi Kaiser nyilatkozatát az MTI .

Az egykori tartományi miniszter (aki 2006 és 2012 között a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodáját vezette) úgy látja: sikerült kiépíteni egy hálózatot, amely „Magyarországra, illetve kifejezetten Orbán Viktorra szállt rá, és amely kifejezetten bevetté tette a nézeteit”. Kaiser szerint ezek a nézetek divattá váltak, az emögött húzódó motivációt pedig újságírói szégyennek nevezte.

Hans Kaiser úgy fogalmaz: azt hitte, ha Orbán kormányzása alatt Magyarország gazdaságilag, családpolitikájában, az ország szerkezetét tekintve jól fejlődik, majd nagy többséggel újra is választják, Brüsszel és a média nyugton hagyják majd. Ez azonban nem így történt, Orbánnak újra védekeznie kell a támadással szemben, „amit egyik oldalról az egyesült pártok vezetnek Magyarországon, másik oldalról viszont nagyon sajnálatosan az őket támogató médiából, és az európai színtér – Strasbourg és Brüsszel – felől érkezik”.

Kaiser szerint a média véleményformálása ellenére sokan vannak jó véleménnyel Magyarországról, amely „nem csak egy klassz ország, de kultúrnemzet, egy sikeresen irányított kultúrnemzet Európa szívében”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!