Pulzus Kutató: A többség a tervezett szja-visszatérítést választás előtti osztogatásnak tartja

2021. június 12. – 09:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar választókorú lakosság 52 százaléka valamilyen megfontolásból, de ellenzi az új, családosoknak járó támogatást, az szja-visszatérítést. Azt csak a fiatalok, a középfokú végzettséggel bírók és a falusiak szűk többsége támogatja – derül ki a Napi.hu és a Pulzus Kutató legújabb reprezentatív felméréséből.

Orbán Viktor szerdán a Világgazdaság konferenciáján jelentette be, hogy ha mindkét szülő dolgozik, akár 1,6 millió forint visszatérítést is kaphat egy család még a választások előtt. Ez nagyjából 1,1 millió családot, összességében 1,5 millió keresőt érinthet. A lépésre a miniszterelnök szerint azért van szükség, mert a járvány alatt a családoknak hozzá kellett nyúlniuk a tartalékaikhoz, miközben a munkájukkal újraindították a gazdaságot.

A 18 év feletti népességre reprezentatív felmérés eredménye alapján az látható, hogy

  • alig 25 százalék véli úgy, hogy támogatható az intézkedés, mert a pénz mindenkinek jól jön,
  • 23 százalék viszont úgy gondolja, hogy azért jó ez a lépés, mert azzal támogatják a gyereket nevelőket;
  • a megkérdezettek 40 százaléka úgy véli, ez csak egy voksszerző lépés a 2022-es választások előtt,
  • 12 százalék pedig azért utasítja el, mert igazságtalan lépésnek tartja.

Nemek szerint nézve a kérdést, amíg a nőknél csak 39 százalék tartja választás előtti osztogatásnak a tervet, addig a férfiaknál ez 44 százalék. Lakóhely szerint vizsgálva a válaszokat pedig az látszok, hogy a legjobban – 17 százalék – a megyeszékhelyeken élők vélik ezt igazságtalan lépésnek , míg a budapestiek tekintik legtöbben – 44 százalék – választási osztogatásnak, leginkább – 27 százalék – a falusiak szerint jár a plusz pénz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!