Lovász László: A Fudan helyett a magyar egyetemekre lenne jobb költeni

3459

Interjút adott a Népszavának Lovász László, az MTA volt elnöke, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora, aki nemrégiben megkapta a matematika Nobel-díjának tartott Abel-díjat. Kérdezték a Fudan Egyetem ügyéről is. Lovász válasza szerint nehéz véleményt alkotni a tervekről, mert „nem ismerjük a részleteket, pedig minden ezen múlik”. Fontos lenne tudni, ki fog ott tanítani és ki tanulni, lesznek-e helyek például tehetséges, de nem tehetős magyar diákok számára. Megjegyezte, hogy Kína hatalmas lépéseket tett előre a tudomány területén, és hogy például a sanghaji Fudan vagy a pekingi Tsinghua Egyetem több nemzetközi rangsorban előkelő helyen szerepel. Szerinte a természettudományok terén nem érdekes, hogy az egyetem alapszabályában mennyire jelenik meg a Kínai Kommunista Párt iránti elköteleződés.

Összességében mégis azt gondolja: jobb lett volna, ha a már meglévő magyar egyetemek fejlesztésére fordítják a Fudanra szánt pénzt és energiát.

Lovász szerint egyelőre nem igazolódtak be azok a félelmek, hogy felülről vezérelik majd a kutatásokat az akadémiai kutatóhálózat kiszervezése után. „Mindig vannak olyan lépések, amelyek kiváltanak felháborodást, de igazán komoly intézkedések, amelyek veszélyeztetnék a független munkát, eddig nem történtek, legalábbis nem tudok róla” – mondta.

Ugyanakkor beszélt arról is, hogy „túl nagy a centralizálási igény a tudomány területén.” „Amit, jobban belegondolva, valóban lehet tudományellenességként értelmezni, mert a tudomány egyik fő ismérve, hogy irányítási szempontból nem tervezhető” – tette hozzá.

A matematikusnak az Abel-díj elnyeréséhez gratulált Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László innovációs miniszter is, előbbi személyes levelet írt, utóbbi videóüzenetet is küldött az átadóünnepségre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!