A Hvg leellenőrizte a Mészáros-interjú néhány állításának igazságtartalmát

2021. június 11. – 18:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az Indexen pénteken interjút közölt Mészáros Lőrinccel, Magyarország leggazdagabb emberével. A beszélgetés során értelemszerűen felmerültek olyan kijelentések, amelyekkel nehéz lenne vitatkozni, vagy csak hosszabb kutatómunka után lehetne ellenőrizni az igazságtartalmukat, a Hvg viszont összeszedett, és leellenőrzött néhány állítást, amit Mészáros az interjú során tett. Az interjút ebben a cikkünkben foglaltuk össze röviden.

Mészáros azzal a feltételezéssel kapcsolatban, hogy cégcsoportja politikai hátszéllel gyarapodott az elmúlt években, leszögezi, hogy már a mostani kormány hatalomra kerülése előtti években, például 2008-ban „igen jelentős üzleti sikereket értek el”

A megnyert közbeszerzések számát igen nehéz lenne leellenőrizni, annak viszont utána járt a Hvg, hogy a Orbán-kormány előtti egyetlen Mészáros cég, a Mészáros és Mészáros Kft. hogyan teljesített a jelenlegi kormány színre lépése előtt. Az e-beszámoló.im.gov.hu dokumentumai szerint a 2007-es évben a felcsúti üzletember cége elég gyengén muzsikált, mindössze 1,7 milliós bevételével majdnem csődbement. A 2008-as eredmény se lett sokkal jobb: a társaság alig 5,299 millió forint profitot hozott össze, osztalékként pedig a tulajdonosok 5 millió forintot vettek ki – írta a Hvg.

A dolgozók megélhetésének biztosításáról

A lap ellenőrizte Mészáros Hunguest Hotelssel kapcsolatos állítását is, miszerint „azok a szállodák, amelyek a felújítás miatt nem zártak be, a koronavírus mindhárom hulláma és az üzemszünetek alatt is csaknem ezer munkatársnak biztosították a megélhetését egy rendkívül válságos időszakban.”

A Hvg szerint azonban a Hunguest Hotels a vírus alatt több mint 500 munkavállalójától vált meg. A Hvg360 cikke szerint, a szállodalánc 1826 dolgozójából az év végére csak 1318 maradt, holott a szállodalánc 471 millió forint támogatást kapott az államtól, hogy könnyebben átvészelje a járvány miatti lezárásokat, vagyis az állam a Hunguest éves bérköltségének 12 százalékát állta.

Az interjú során Mészáros többször is hangsúlyozza, hogy hány magyar embernek nyújt megélhetést a cégcsoportja, amelynek „csaknem 30 ezer dolgozója van”, akik számára a munkájuk révén tisztes megélhetést tudtak biztosítani. Ugyanakkor míg a Mészároshoz tartozó Takarékbank és a MKB együttesen több százmilliárd forinttal finanszírozza a kormányhoz közeli befektetőket, addig ezek tulajdonosai és egyben kedvezményezettjei, például Mészáros Lőrinc az átlagtól leszakadó vagy azt éppen csak elérő bérekkel honorálják a banktitkokat őrző tisztviselők munkáját – írta a Hvg360.

Az Opus Global Nyrt.-ra gyakorolt befolyásáról

Az Opus Global Nyrt.-vel kapcsolatban az interjú során szóba jött, hogy a cég teljesítménye nem tükröződik a részvényárfolyamokon. Mészáros itt kiemelte, hogy ő csak egy a részvényesek között, igaz, a részvények többsége az ő birtokában van, azonban a napi ügymenetre nincs befolyása.

A Hvg a BÉT honlapján is elérhető információkra hivatkozva azt írta, hogy az Opus részvényeinek 62,5 százaléka köthető valamilyen formában Mészároshoz, gyakorlatilag ő az egyetlen nagy tulajdonos ezzel, a maradék 37,5 százalékról pedig semmit nem tudni. Azt, hogy mennyire folyik bele Mészáros Lőrinc a részvénytársaságának napi ügymenetébe, igen nehezen lehetne csak leellenőrizni, annyit viszont megjegyez a Hvg, hogy a céget az üzletember lánya, Mészáros Beatrix vezeti, az igazgatóság másik tagja pedig Mészáros régi barátja, Vida József.

Az Index interjúja után Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Facebook-bejegyzésében meghívta Mészárost egy élőben közvetített beszélgetésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!