Több mint egy év után hétfőtől újra jár a BKK repülőtéri járata, a 100E

2021. június 11. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még tavaly április elsejével, a márciusban elrendelt korlátozásokkal összhangban és a lecsökkent utasforgalomra hivatkozva leállította a BKK a Budapest belvárosa és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között közlekedő közvetlen járatot, a 100E-t, ám a Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint június 14. hétfőtől újraindítják a buszokat.

A járatok reggel 7 és este 9 óra között közlekednek (menetrend itt), a repülőtér felé haladva a Deák Ferenc tér után csak a Kálvin téren állnak meg, hogy gyorsítsák a járatokat. A Deák Ferenc tér felé tartó repülőtéri autóbuszok azonban kizárólag leszállás céljából megállnak az Astoriánál is.

A repülőtéri buszra szóló jegy (900 forintba kerül) egy utazásra érvényes útmegszakítás és visszaút nélkül, a 100E vonal teljes hosszán, meg lehet venni online is. A jegy átszállásra vagy más vonalon történő utazásra nem érvényes. A jegyekkel egyébként volt egy kis kavarodás 2020 őszén, amikor kiderült, hogy úgy is lehetett jegyet venni a 100E-re, hogy az már addigra nem közlekedett.

A BKK vállalta a felelősséget, és elnézést kért, hogy csak őszre sikerült kiküszöbölni a hibát. Azt is közölték, hogy a fel nem használt vonaljegyek árát díjmentesen visszatérítik a BKK ügyfélközpontjaiban, a külföldi állampolgárok pedig online visszaválthatják a feleslegesen megvásárolt jegyet anélkül, hogy Magyarországra utaznának. Végül Budapest Főváros Kormányhivatala 14 millió forint bírságot szabott ki a BKK-ra a fentiek miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!