Orbán szívesen ad interjút annak, akivel értelmes párbeszédet lehet folytatni

2021. június 10. – 12:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex kérdései jönnek. Nyilas Gergely kollégánk arról kérdezte a miniszterelnököt, mikor döntötte el, hogy részt vesz a mai kormányinfón. Erre a kormányfő azt mondta, hogy tegnap.

Kollégánk visszakérdezett, hogy az újságírók a jövőben is számíthatnak-e arra, hogy váratlanul megjelenik a kormányinfón. Orbán erre azt válaszolta, hogy minden év elején szokott sajtótájékoztatót adni, és azt ígérte, hogy akivel értelemes párbeszédet tud folytatni, azoknak a médiumoknak interjút is ad.

Mi lesz az 1 százalék adóval? Ez Orbán szerint részletkérdés, amire a konzultáció után válaszolnak majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!