Orbán szerint jó döntés a zárt körű pályázatok kiírása

2021. június 10. – 12:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kavicsbányák zárt körű pályázaton való meghirdetésére Orbán úgy reagált, hogy Magyarországon úgy volt használati joga egyeseknek egy nyersanyag-kitermelés fölött, hogy hosszú éveken át nem is működtette ezt. „Mi arra a következtetésre jutottunk, hogy valaki azért szerezte meg a jogot, hogy a versenytársakat kizárja.”

Ezért döntöttek úgy, hogy csak olyanokat hívunk meg a pályázatra, akik működtetni fogják azt. Ha ez nem így lenne, az a magyar gazdaságnak rossz lenne. Orbán szerint ez pedig egy jó döntés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!