Pihenőparttal kísérletezik a főváros a lezárt pesti alsó rakparton

2021. június 9. – 16:02

frissítve

Pihenőparttal kísérletezik a főváros a lezárt pesti alsó rakparton

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő hét péntek délutántól pihenőpartként nyílik meg a forgalom elől lezárt pesti alsó rakpart Lánchíd és Országház közötti szakasza, jelentette be Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke.

Azért csak ez a 700-800 méter hosszú szakasz, mert az Országháztól északra már elkezdődött a rakpart felújítása, a Lánchídnál meg a napokban indul a felújítási munka. A két felújítás közé rekedt részen azonban nem lesz semmi két hónapig: se forgalom, se munka, ezért a főváros vezetése úgy döntött, hogy egy kísérletet indít el rajta.

A kísérlet neve, mint elhangzott,

taktikai urbanizmus,

ami lényegében azt jelenti, hogy megnézik, hogy tudna funkcionálni a forgalmas rakpart, ha a gyalogosok kapnák meg használatra a területét.

Ezért június 18-tól augusztus 15-ig kvázi pihenő- és szabadidőparkként működik majd a kijelölt rész. Száz darab dézsás növényt helyeznek el az aszfalton, piknikasztalokat, napozóágyakat raknak ki a 70 ezer négyzetméteres területen (amiből 40 ezer négyzetméter egyébként az aszfalt), tengópályákat, tollaspályákat, ugróiskolákat festenek fel.

Elhangzott az is, hogy napos időszakokban az árnyék hiánya problémát jelenthet, de nem akarták nagy, magas ponyvákkal beteríteni a rakpartot. Nem lesz semmilyen kereskedelem, vagy rendezvény sem. Mivel a projekt összköltségvetése 10 millió forint, nem fértek be a keretbe úszó pontonok, vagy a régebben már kipróbált uszálystrandhoz hasonló létesítmények sem. Ha a kísérlet beválik, a felújítások után hosszabb távon is számítani lehet hasonló akciókra, közölték a tájékoztatón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!