Kormányzati kisbusz gázolt kerékpárost a Margit hídnál

2021. június 9. – 09:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kerékpárost gázoltak kedden délután a Margit hídnál, 17 óra körül, jelentette a helyszínről olvasónk, és fényképet is küldött.

A baleset a Margit híd budai hídfőjénél, egy forgalmas kerékpáros átkelőhelynél történt – Olvasónk fotója
A baleset a Margit híd budai hídfőjénél, egy forgalmas kerékpáros átkelőhelynél történt – Olvasónk fotója

„Remélem, a bringásnak nem esett komoly baja, de rossz jel, hogy befejelte a szélvédőt”

– tette hozzá.

Mivel a képen egy kormányzati gépkocsi látható, megkerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, végül az Agrárminisztérium válaszolt.

Eszerint kedden 16 óra 20 perckor az Agrárminisztérium VWT6-os kisbusza egy kerékpárossal ütközött közúti balesetben Budapesten, a II. kerületben. A kerékpáros az ütközést követően megsérült, kórházba szállították. A jármű vezetője azonnal a kerékpáros segítségére sietett, biztosította a helyszínt, és hívta a mentőket.

A kisbuszt az Agrárminisztérium egyik sofőrje vezette. A szolgálati gépjármű utasai nem sérültek. A járműben a minisztérium egyik alkalmazottja tartózkodott a sofőr mellett. Az Agrárminisztérium mindent megtesz azért, hogy segítse a kerékpáros mihamarabbi felépülését, tették hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!