Szél Bernadett: Némán, vita nélkül szavaztak le Fudan-ügyben

2021. június 8. – 10:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez egy vicc”

– kezdi kedd délelőtti Facebook-posztját Szél Bernadett. Az ellenzéki képviselő azt írta: „Ma reggel új jogfosztó szabályt léptettek érvénybe miattam az Európai ügyek bizottságában. Amikor a Fudan Egyetem ügyét akartuk napirendre vetetni múltkor, elvittük a falig az ügyet – nagy vita volt, rosszul jöttek ki belőle, ezért mára kitalálták, hogy nem kell a beszéd a politikába, inkább némán, vita nélkül szavazzák le a kezdeményezéseket.”

Szél és Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő Várhelyi Olivér uniós biztos meghívását kezdeményezte, a téma a kínai hitel lett volna. Szél szerint „vicc, hogy az Európai ügyek bizottsága egy fontos ügyben nem meri meghívni az uniós biztost, másrészt azért akadt el a hangjuk, mert Várhelyi az Európai Parlamentben Montenegró országjelentése kapcsán felvetette, hogy a kínai hitel súlyos kockázatot jelent az ország számára, és az uniónak meg kellene fontolnia, hogy ehhez hasonló esetekben pénzügyi mentőövet biztosítson a bajba került szövetségeseinek”. Erről szerettek volna beszélgetni az ülésen az ellenzékiek, „Várhelyinek nyilván lett volna véleménye itt is, hiszen az őt delegáló kormány éppen most adósítja el nyakig Magyarországot” – folytatta Szél.

A képviselő úgy véli, a fideszesek „olyannyira rosszul vannak saját politikai árulásuktól, hogy inkább egy mukkot sem szólnak. A kínai hitel a Fidesz végső árulása!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!