A kerület nem hajlandó parkolóhelyeket beáldozni a teraszok javára? Rakd fel a teraszodat egy teherautóra!

2021. június 5. – 18:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az erzsébetvárosi Szabad Bisztró egy teherautó platóján nyitotta meg teraszát (akarom mondani nemTeraszát), miután a VII. kerületi önkormányzat több mint két hónap után sem volt hajlandó foglalkozni a helyi vendéglátósok igényeivel.

A szomszédos VI. kerület az áprilisi első nagyobb nyitás után – mely során többek között bejelentették, hogy újra kinyithatnak a terasszal rendelkező vendéglátóhelyek – jelezte, hogy úgy segíti majd a vendéglátósokat, hogy ingyenes parkolóhelyet adnak nekik, hogy átmenetileg azok is nyithassanak teraszt, akikhez esetleg nem tartozik ilyen rész. Hasonlóan lépett Ferencváros és Józsefváros is.

Erzsébetváros azonban nem követte a példájukat. Egy helyi vendéglátóhely, a Szabad Bisztró még március végén fordult a kerület ellenzéki többségű önkormányzatához, hogy Erzsébetvárosban is szabadítsanak fel parkolóhelyeket annak érdekében, hogy lehessen teraszokat nyitni. A kerület először nem is reagált a megkeresésre, majd több mint három héttel később elutasította a kérelmet.

A Szabad Bisztró azóta több alkalommal is kereste a DK-s Niedermüller Péter által vezetett önkormányzatot, azonban a kerület nem méltatta őket válaszra az azóta eltelt másfél hónapban. Így aztán a vállalkozásukat vegán gasztrokocsmaként definiáló tulajdonosok kénytelenek voltak egy radikális megoldáshoz folyamodni.

Nemes egyszerűséggel leparkoltak a bisztró elé egy teherautóval, majd a jármű platóján berendezték a teraszukat. Így jött létre a Szabad nemTerasz. A tulajdonosok Facebook-bejegyzésükben azt írták:

„Tudjuk, hogy a nemTerasz nem a legmegfelelőbb, és őszintén reméljük, hogy nem is a végleges megoldása a problémának. Mi továbbra is az önkormányzattal együttműködve szeretnénk egy mindenkinek megfelelő – a vendégeinkhez, a Szabad Bisztróhoz és egy 21. századi, európai fővároshoz és kerülethez méltó – vendéglátóhelyet és teraszt üzemeltetni; csupán azt a lehetőségeket kérve az önkormányzattól, amit más, szomszédos kerületek is biztosítanak a helyi vállalkozásoknak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!