Vasárnap éjjeltől lezárják a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszt a pesti alsó rakparton

2021. június 4. – 10:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn megkezdődik a tényleges, hónapokig tartó építkezés az Idősebb Antall József rakparton, ezért az Eötvös tértől a Margit hídig tartó útszakaszt vasárnap 23 órától lezárják a közúti forgalom elől – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken. Az ideiglenes forgalmi rend a június 5-6-i hétvégi rakpartnyitás végét követően lép életbe.

Ahogy arról a Telex is beszámolt, a pesti alsó rakpart átalakítását az előző ciklusból örökölte meg a főváros, ám ezt aztán átterveztették, így állítólag zöldebb lesz, mint azt korábban gondolták. Felszámolják a holttereket és gyalogos felületeket alakítanak ki belőlük, szélesebb lesz a gyalogosjárda, 35 fát ültetnek, 30 km/órára csökkentik a rakparti úton a sebességhatárt a Margit híd és az Országház közötti szakaszon. A kivitelezés (a második szakasszal együtt) a tervek szerint december végéig tart, és összesen 1,4 milliárd forintba kerül – ebből 1 milliárd forint támogatást vállal a kormány.

A rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart Kossuth tér és Margit híd közötti részén kezdik el. Az Idősebb Antall József rakpart átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A BKK azt is írja, hogy a következő hétvégéken (a mostanira ez még nem érvényes) északi irányban az utolsó akadálymentes be- és kijárat a Garibaldi utcai felhajtó lesz, és kérik, hogy a kerékpárral vagy rollerrel közlekedők, illetve a babakocsival sétálók ezt a felhajtót vegyék igénybe. Az Országház északi oldalánál lévő, rakpartra vezető lépcső is nyitva lesz, de csak gyalogosan, a Látogatóközpont és a Múzeumhajó megközelítésére lehet használni.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,08 Ft
USD 355,49 Ft
További élő árfolyamok!
ÉLŐ
Le tudnál érettségizni töriből? Élőben oldjuk meg az érettségi feladatokat