Június elején lezárják a pesti alsó rakpartot, kezdődik az átépítés

2021. május 26. – 14:05

frissítve

Június elején lezárják a pesti alsó rakpartot, kezdődik az átépítés
Áthelyezik a közutat (új hely zölddel), hogy legyen hely a járdának – Forrás: BKK

Másolás

Vágólapra másolva

Várhatóan június 7-én indul a pesti alsó rakpart felújítása, kissebb átalakítása. A kivitelezési szerződést szerdán írják alá, jelentette be Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke egy fővárosi tájékoztatón.

Először a Margit híd és az Országház közötti szakaszt zárják le. Az előző ciklusból megörökölt beruházást a főváros átterveztette, így Balogh szerint zöldebb lesz: felszámolják a holttereket és gyalogos felületeket alakítnak ki belőlük, szélesebb lesz a gyalogosjárda, 35 fát ültetnek, 30 km/órára csökkentik a rakparti úton a sebességhatárt.

Második ütemben, az év második felében elkezdik az Országház és a Belgrád rakpart közötti részét is a rakpartnak. A kivitelezés a tervek szerint december végéig tart, és összesen 1,4 milliárd forintba kerül – ebből 1 milliárd forint támogatást vállal a kormány.

Az átépített rakpart terve a Jászai Mari térnél – Forrás: BKK
Az átépített rakpart terve a Jászai Mari térnél – Forrás: BKK

Hamarosan befejeződik a Blaha Lujza tér felújítására kiírt közbeszerzés is. A beruházás, azaz a térfelszín átépítése, felújítása 3,4 milliárd forintba kerül, erre 1 milliárd forint állami támogatást kap a főváros.

A 2022 végéig tartó építkezés közben a felszín átalakítása mellett bővítik a zöldfelületet, akadálymentesített gyalogos átkelőket alakítanak ki (a Rákóczi úton is), felújítják a Gomba szökőkutat, új utcabútorokat helyeznek el. A felújítás közben egy-egy sávon megmarad a közúti forgalom, a nagykörúti villamos pedig végig közlekedik.

Az átépített Blaha Lujza tér látványterve – Forrás: BKK
Az átépített Blaha Lujza tér látványterve – Forrás: BKK

Mint Balogh Samu elmondta, fákat is ki kell vágni a téren, de az eredetileg tervezett fák számát még 20-szal megtoldja a Főváros, így összesen 75 lesz a téren. Hozzátette: elmarad a tervezett pavilon megépítése, és a fákat is úgy ültetik, hogy a Népszínház utcai villamos végállomását később át lehessen helyezni a térre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!