Fizet a rendőrség a túlóratörvény elleni tüntetés idején ártatlanul fogdába zárt embernek

2021. június 3. – 12:28

Másolás

Vágólapra másolva

Fizet a rendőrség egy a „rabszolgatörvény” néven elhíresült túlóratörvény elleni tüntetés idején ártatlanul vegzált embernek, akinek jogi képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el.

A szervezet közleménye a 444-en jelent meg, ebben azt írták, az illetőnek órákon át megbilincselve, egy rendőrautóban kellett várakoznia, és csaknem két napra – bármilyen bizonyíték nélkül – rendőrségi fogdába zárták.

Egy szórakozóhelyről ment haza a 2018-as tüntetések idején, amikor a rendőrök körbekerítették, elfogták és előállították. Előbb bilincsben és vezetőszáron bevitték a rendőrségre, ahol az egész napot egy ágy nélküli fogdában töltötte, majd este gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség szerint csoportos garázdaságot követett el a Kossuth téri tüntetést követően. Az illető tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Ez után folytatódott a kálváriája, de később a nyomozás során kiderült, hogy egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téri tüntetésen, nem borogatott kukákat és padokat sem rongált meg. A bíróság pedig most kimondta, hogy a jogsértő rendőri intézkedéssel megsértették az emberi méltóságát, ezért a rendőrségnek 400 ezer forint sérelemdíjat kell kifizetnie számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!