Állami Számvevőszék: Indokolt volt hat egyetem modellváltása

2021. június 03. – 14:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Állami Számvevőszék hat magyarországi egyetemet vizsgált, és arra az eredményre jutott, hogy mind a hat esetben indokolt volt az intézmények modellváltása.

A hat egyetem a következő volt:

  • Állatorvostudományi Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
  • a kecskeméti Neumann János Egyetem
  • a Soproni Egyetem
  • a győri Széchenyi István Egyetem

Az ÁSZ szerint 2017 és 2019 között, illetve a 2020-as fenntartóváltás időpontjáig ezek az intézmények

nem biztosították a közfeladat ellátását szolgáló nemzeti vagyon megőrzését és védelmét, így indokolt volt a tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítése.

Az ÁSZ a vizsgálatok során az adott időszakban problémákat talált ezeken az egyetemeken az átláthatósággal és elszámoltathatósággal, a számviteli politika hiányával, a nem szabályszerű vagyongazdálkodással, a leltárok hiányával, több helyen „nem volt biztosított a nemzeti vagyok védelme”. Volt, ahol az ÁSZ szerint nem voltak kialakítva a szabályszerű könyvvezetés és vagyongazdálkodás alapvető feltételei.

A részletes indoklásokat az Állami Számvevőszék oldalán lehet elolvasni.

A felsőoktatási modellváltások sorozata 2019-ben a Corvinusszal kezdődött, az SZFE botrányával csúcsosodott ki, és az államtól való függetlenítés nevében egyetemi vezetővé tette Varga Judit igazságügy-minisztert, Szijjártó Péter külügyminisztert és egy sor Fidesz-közeli potentátot. A váltással ezek az intézmények állami tulajdonból egy magánalapítványhoz kerültek. A rendelkezések 2021 elejére elértek olyan vidéki egyetemeket is, amikről Palkovics László. innovációs és technológiai miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy állami tulajdonban maradnak: a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek.

Frissítés: A cikk egy korábbi verziójában azt állítottuk, hogy az ÁSZ nem vizsgálta az SZFE-t. Valójában az egyetem modellváltását már áprilisban kivizsgálta.