Nézőpont: A magyarok kétharmada elégedett a kormány járványkezelésével

2021. május 31. – 09:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kétharmados elégedettség címmel jelent meg a kormányközeli Nézőpont Intézet legfrissebb kutatási összefoglalója. A reprezentatív felmérés szerint háromból majdnem két ember (62 százalék) elégedett a magyar kormány járványkezelésével.

Legutóbb január elején mértek ilyen szintű elégedettséget, azóta folyamatosan csökkent ez a szám. Áprilisban volt olyan hét, hogy a kutatás szerint csak a megkérdezettek fele válaszolta azt, hogy inkább elégedett a kormány járványkezelésével, és 42 százalékuk mondta azt, hogy nem ért egyet ezzel az állítással.

Idén május utolsó hete volt az, amikor a legkevesebb elégedetlenkedő volt a felmérésben: a megkérdezettek mindössze 32 százaléka elégedetlen a kormány járványkezelésével.

Az adatok elemzéséhez átadnánk röviden a szót a Nézőpont Intézet kutatóinak, akik így fogalmaztak a kutatási összefoglalásban: „Az Európában is ritkaság számba menő kétharmados társadalmi elégedettségnek több oka is lehet. Egyrészt a magas átoltottsági arány, másrészt a többforrású vakcinabeszerzés és vakcinabőség, s végül a védekezés eredményességének köszönhetően lépésről lépésre visszanyert szabadság.”

Azt is írják, hogy a kormánypárti válaszadók 89 százaléka nem talált a kormány járványkezelésében kivetnivalót, de a kormányellenesek 26 és az ismeretlen preferenciájúak 45 százaléka is elégedett a kormány teljesítményével. Előbbi csoport 69, utóbbi kör 27 százaléka elégedetlen. „Rossz hír a baloldal számára, hogy idén még nem volt ilyen magas a kormány járványkezelésével való elégedettség potenciális szavazóik körében” – áll az kutatási összefoglalóban.

A felmérés május 25. és 26. között 1000 ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!