Szombattól újra kinyit a debreceni repülőtér

2021. május 31. – 12:22

Másolás

Vágólapra másolva

A Wizz Air újra megnyitja a debreceni bázisát, június 5-étől Eindhovenbe, június 12-étől pedig London-Lutonba is indítanak járatokat Debrecenből – írja a légitársaság közleménye.

A járványhelyzet és a beutazási feltételek enyhülésével a Wizz Air járatai újra elérhetővé válnak. „A debreceni nemzetközi repülőtér minden szempontból felkészült az újraindulásra, azonban a biztonságos utazás érdekében fontos, hogy a repülőtéren bevezetett fokozott egészségügyi intézkedéseket mindenki betartsa” – mondta Vajda János, a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője.

A debreceni repülőtér 2019. április 9-én – Fotó: Oláh Tibor / MTVA / Bizományosi
A debreceni repülőtér 2019. április 9-én – Fotó: Oláh Tibor / MTVA / Bizományosi

Radó András, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere azt mondta, bíznak benne, hogy egyre több járatot tudnak majd újraindítani a debreceni nemzetközi repülőtérről is. „Jó hír a nyaralást tervezőknek, hogy a következő napokban induló két útvonal után hamarosan visszatérnek a közkedvelt nyaralóhelyekre tartó járatok is, így azok is elkezdhetik az utazást szervezni, akik ebből a régióból szeretnének Európa legszebb tengerpartjaira repülni” – mondta.

A debreceni repülőtér, Magyarország második legnagyobb repülőtere, 2019-ben több mint 600 000 fős utasforgalmat bonyolított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!