Tasnádi Péter: Korai az örömük azoknak, akik nem kedvelnek

2021. május 29. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délben ugyan őrizetbe vették a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai Tasnádi Pétert, de már péntek este elengedte a bíróság a vállalkozót, írja a Blikk.

Még pénteken számoltunk be arról, hogy a TEK és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt fogták el Tasnádi Pétert és két társát. A rendőrség közleménye szerint egy jászsági településen élő házaspár között a januári válásukkor vita alakult ki. A férfi ezt úgy akarta megoldani, hogy felbérelt egy budapesti férfit (azaz Tasnádit), aki társaival és a volt férjjel együtt a nő otthonához mentek, és rávették, hogy a férfi egyik helyiségéért havonta készpénzben fizessen.

A rendőrség gyanúja szerint Tasnádi kihasználta a büntetett előéletéből fakadó közismertségét és a vele érkező társai fizikai erőfölényét – így pszichikai kényszerrel kelthetett félelmet a válófélben lévő feleségben, és rábírta, hogy egy megállapodást írjon alá a volt férjével. A Blikk viszont arról ír, hogy a sértettként feltüntetett volt feleség szerint szó sem volt megfélemlítésről:

Tasnádi úriemberként viselkedett, a három kisportolt férfi kísérője pedig a háztól távol, egy parkolóban várakozott.

Az ügyben most a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz. A bíróság péntek este hazaengedte Tasnádit, és elrendelte a bűnügyi felügyeletét – ami szerint ugyan szabadlábon védekezhet, viszont nyomkövetőt kell hordania, és Pest megye területét csak engedéllyel hagyhatja el.

Szombat délutáni videójában Tasnádi arról beszélt, hogy a TEK eljárása abszolút korrekt volt, egyedül a vele együtt élő két nővel bántak „méltatlanul és aránytalanul” az őrizetbe vétele közben. Szerinte szó sem volt a fenti esetben sem fenyegetésről, sem erőszakról, így az önbíráskodás vádja is alaptalan, sőt: ő csak békéltetni jött a válófélben lévő pár között.

„Végig arról beszélek a videóimban, hogy azok a fiatalok, akik bűncselekményt akarnak elkövetni, vagy esetleg követnek is el erőszakos cselekményeket: ne tegyék! Mert a saját tapasztalatomból mondom, hogy a korábbi dolgok, amiért én el lettem ítélve, azt nem szeretném, ha ezek a fiatalok ugyanezt a kanosszát átjárnák”

– mondja az egykor az alvilágban mozgó Tasnádi, aki arról is beszélt, hogy „március 8. óta folyamatosan” lehallgatják a telefonját. Szerinte a vád alaptalan, nem fogják elítélni az ügyben, ezért „nyugodjanak meg, akik szeretnek – és korai az örömük azoknak, akik nem kedvelnek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!