A KRESZ-szabály, amit alig ismernek az autósok, de mégis egyre többeket bírságolhatnak meg érte

Legfontosabb

2021. május 29. – 13:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közúti közlekedés szabályai nem követték le az autóipari változásokat, így sokan akaratlanul is megszegik a járdán parkolás előírásait a szabadidőautóikkal.

A parkolás az autósok egyik legnagyobb mumusa. Kezdőként maga a művelet okoz sok gondot, amit később felvált (vagy kiegészít) az általános parkolóhely-hiány miatti bosszankodás, meg aztán ott vannak a parkolási szabályok is, amelyek be nem tartása sokuknak okozott már bonyodalmat. Az kétségtelen, hogy sokan nincsenek velük tisztában, különösen igaz ez a járdán történő parkolásra, ami rendesen feladja a leckét az autósok egy részének.

Az Alapjárat.hu összeszedte az idevágó regulákat, amelyekből meglepő módon az is kiderül, hogy nagy SUV modellekkel az aktuális szabályozás szerint nem lehet a járdán parkolni. A KRESZ szerint „A járdán – részben vagy teljes terjedelemben – csak akkor szabad megállni, ha

a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.”

Nagyon fontos kiegészítés, hogy a járdán a mozgásában korlátozott személy (vagy az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, a kerékpár, a robogó és a motorkerékpár a fent említett feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg. Szintén idevág az a szabály, hogy az úttesten tilos parkolni abban az esetben, ha az a járdán megengedett.

Kép: Alapjárat
Kép: Alapjárat

Tehát összegezve, járdán parkolni személyautóval csak akkor szabályos, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel lehetővé teszi, a jármű nem foglal el nagyobb helyet, mint a járda fele, hagy legalább 1,5 méter szabad helyet a gyalogosok számára, továbbá a tengelyterhelése nem haladja meg az 1000 kilogrammot. Ezen utóbbi kritériumon érdemes elidőzni egy pillanatra.

Amikor a szabályt megalkották, az átlagos személyautók nemhogy tengelyenként, de a legtöbbször teljes önsúlyukkal sem érték el az egy tonnát, ma azonban korántsem ez a helyzet. A közepes méretű szabadidő-autók már alulról karcolják a kéttonnás súlyt, egyes nagyobb típusok bőven meg is haladják azt, ami pedig azt jelenti, hogy a tengelyterhelésük nem teszi lehetővé a járdán történő parkolást. Törődik ezzel bárki is? Aligha.

Kép: Alapjárat
Kép: Alapjárat

Nem azt szeretném sugallni, hogy mind máglyára való, aki a 2 tonna feletti SUV-jával a járdán parkol, de kétségtelen, hogy a jelenleg érvényben lévő előírások szerint szabálytalanságot követ el. Ráadásul a hibrid hajtáslánccal szerelt autók terjedésével – elsősorban a nehéz akkumulátorok miatt – egyre több személyautó tengelyterhelése haladja meg az előírt ezer kilogrammot. Akinek tehát nagyméretű szabadidő-autója van, főleg, ha hibrid vagy tisztán elektromos, jobban teszi, ha leellenőrzi járműve önsúlyát a forgalmi engedélyben.

Végezetül, érdemes tisztában lenni a kihágásokért kiszabható büntetésekkel. Ha a fent részletezett járdán történő parkolásra vonatkozó szabályokat nem tartja be valaki, 10 000 forinttól 20 000 forintig terjedő helyszíni bírságra számíthat. Ha pedig a malőr rendőrségi feljelentést von maga után, akkor a szabálysértési eljárás keretén belül ennek kétszeresére emelkedik a büntetés mértéke.

Forrás: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!