Kiszervezik az egyháznak a budapesti állami nevelőszülői hálózatot

2021. május 28. – 09:23

Másolás

Vágólapra másolva

Május elején értesítették a budapesti TEGYESZ (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) nevelőszülőit, hogy júliustól nem az állam, hanem a katolikus egyház kötelékébe fognak tartozni, írta meg a 444.

A lap információi szerint ennek az az oka, hogy a minisztérium úgy döntött, átadja fővárosi nevelőszülői hálózatát a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, illetve a fenntartásában levő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónak. A 444 szerint mintegy 130 nevelőszülő és közel 300 gyerek érintett.

Azt írták, hogy aki szeretne, kereshet harmadik szolgáltatót, ehhez viszont a kormányhivatal jóváhagyására van szükség, az eljárás 60 napig is eltarthat. A maradni akaró nevelőszülőknek pedig május közepéig ki kellett tölteniük egy szándéknyilatkozatot annak érdekében, hogy jogviszonyuk június 30 után is folyamatos legyen. „Aki tehát nem szeretne az új fenntartó alá tartozni, kénytelen kockáztatni, hogy kicsúszik a határidőből, elveszíti a munkáját és a gondozásában levő gyerekeket, ami egyszerre óriási anyagi és érzelmi teher” – írta a lap. A nevelőszülők többsége a Szent Ágotánál folytatja.

Az új fenntartó nagyon jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, Kiss-Rigó László megyéspüspök egy korábbi interjúban – amit először letiltatott, de a Magyar Hang mégis lehozott – azt mondta „Szinte mindenben egyetértek Orbán Viktorral”, és arról is beszélt, hogy erkölcsileg megtisztelő számára, hogy Orbán Viktort támogathatja. De szívesen beszél Soros Györgyről, és migrációval kapcsolatos konferencián is részt vett már fideszes megmondóemberek társaságában.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök felszenteli a felújított ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya-templomot 2020. október 4-én – Fotó: Rosta Tibor / MTI

A lap emlékeztet arra, hogy a KSH adatai szerint

2010-ben a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek 7 százaléka került egyházi hálózathoz, 2019-ben már 50 százaléka, és nagyon valószínű, hogy azóta ennél is többen vannak.