Változott a javaslat: az jár jól, akinek világörökségi részen van a bérlakása

2021. május 26. – 08:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csak a főváros világörökségi részére vonatkozik majd a lakástörvény módosítása, ezt a tájékoztatást kapták a kormánypárti képviselők Kocsis Máté frakcióvezetőtől az Atv.hu fideszes forrásai szerint. A fideszes Böröcz László által beterjesztett javaslat általános vitája szerdán kezdődik a parlamentben.

„Minden módosítási javaslatot megfontolunk, és megpróbáljuk meggyőzni azokat, akiknek fenntartásaik vannak”

– mondta korábban Böröcz László az ATV Híradó megkeresésére.

Korábbi cikkünkből kiderült: több mint százezer önkormányzati (kisebb részben állami) tulajdonú bérlakás van ma Magyarországon. A törvényjavaslat kötelezővé tette volna az önkormányzatoknak, hogy nagyon kedvező áron eladják ezeket az ingatlanokat, ha a bérlők jelzik vételi szándékukat. Több ellenzéki városvezető is megszólalt az ügyben, attól tartva, hogy a lakásmaffia, valamint az ingatlanbefektetők járhattak volna jól a változtatásokkal.

A módosítást fideszes politikusok is bírálták, többek között Cser-Palkovics András székesfehérvári és Dézsi Csaba András győri polgármester sem tartotta azt jó ötletnek.

A parlamentben szerdán szó lehet még a pártalapítványokat érintő változtatásokról és a Polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításáról is. Az Országgyűlés csütörtökön fejezi be e heti ülését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!