Majdnem harmincmilliárd forintra duzzadt a kórházak adóssága

2021. május 26. – 05:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március végén megközelítette a harmincmilliárd forintot az egészségügyi intézmények adóssága, a február végi 22,8 milliárd forint után március 31-én 29,1 milliárd forint összegű kifizetetlen számla sorakozott náluk, idézi az MTI a Világgazdaság cikkét.

A Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatai szerint a 604 adatszolgáltatásra kötelezett intézményből az adósok száma 294, ezek közül 152-nek van kizárólag 30 nap alatti tartozása.

„A magyar fekvőbeteg-intézményrendszer beszállítóinak száma 4,5 ezer körüli” – mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára, aki szerint a kifizetetlen számlákkal rendelkező cégek száma a pandémia alatt nem csökkent, de vannak hangsúly-eltolódások. Így például megnőtt a higiénés szolgáltatások igénybevétele és a Covid-ellátáshoz kapcsolódó gyógyszer- és orvosieszköz-felhasználás.

Hozzátette, hogy 40 milliárd forint körüli tartozásállomány általában már gazdálkodási nehézségeket okoz a cégeknek, de most a rendelésállományok csökkenése miatt már az adósság jelenlegi szintjét is megérzi a legtöbb szállító.

A szövetség ezért év közbeni kórház-konszolidációt szorgalmaz,

illetve azt, hogy az orvostechnikai szektor megsegítésére a kabinet fizesse ki a cégek lejárt követeléseit, írja a lap.

Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden a járvány elleni védekezést méltatta a Tolna megyei Faddon. „Magyarországon nem volt ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!