Öngyújtóval és fertőzéssel fenyegette általános iskolai tanárát két Somogy megyei diák
2021. május 26. – 07:20
frissítve
Óra alatt fenyegette a tanárt két fiú egy Nagyatádhoz közeli település általános iskolájában, írja a Somogy Megyei Főügyészség. Mindketten évismétlők voltak, 14, illetve 16 évesen kerültek a hetedik osztályba. A házirendet folyamatosan megszegték, félévkor több tárgyból is bukásra álltak.
Tavaly novemberben egy matematikaórán felálltak, és engedély nélkül akartak kisétálni, amikor a tanárnő rájuk szólt. Ekkor szidni kezdték őt, majd elállták az útját a tanári asztalnál. A 14 éves fiú ekkor a tanárnő arcához hajolva levette a maszkját, és többször ráköhögött, azzal fenyegetve őt, hogy megfertőzi. Társa egy öngyújtót tartott az arcához égő lánggal. Az iskolaőrtől egy osztálytársuk kért segítséget.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért felfüggesztett börtönt kért rájuk az ügyészség.
A parlament tavaly júliusban nagy többséggel szavazta meg az iskolaőrség intézményét, azt, hogy gumibottal, gázspray-vel és bilinccsel felszerelt biztonsági emberek akadályozzák meg az iskolai erőszakot azokban az iskolákban, ahol ezt kérik. Az iskolaőr kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott személy, aki közfeladatot lát el, és rendőrségi alkalmazott. Joga van ahhoz, hogy leállítsa a veszélyesnek ítélt diákot, és ahhoz is, hogy rendőrt hívjon rá, ahogyan bizonyos esetekben testi kényszert vagy bilincset is alkalmazhat. Az iskolaőrök csak az iskolák területén, tanítási időben intézkedhetnek.