Taopénzből, többszörös áron bérelte vissza évekig saját edzőtermét a pécsi önkormányzat egykori sportcége

2021. május 23. – 19:12

Másolás

Vágólapra másolva

Hűtlen kezelés miatt indult eljárás a pécsi önkormányzat egykori sportcége ellen, amely az előző, fideszes városvezetés idején havonta 30 ezer forintért adta ki a saját konditermét, hogy aztán óránként 20 ezer forintért bérelje vissza – derült ki az RTL Híradójából.

A terem a pécsi önkormányzati sportcéghez, a Pécsi Sport Nonpfrofit Zrt.-hez tartozó Hullámfürdőben van, és bár korábban csak sportolók használhatták, később bérbe adták. Négy éve aztán a fideszes városvezetés idején újabb szerződést kötöttek az akkori bérlővel, melynek értelmében a rezsivel, a takarítással, valamint a gépek többségének, illetve a különböző szolgáltatásokkal együtt havonta 30 ezer forintot kellett fizetniük a terem használatáért.

A 2019-ben megválasztott új városvezetés megbízásából az önkormányzati cégek átvilágítását irányító Bodnár Imre szerint a bérlő ezzel nagyon jól járt, a terem ugyanis 2017 és 2020 között csaknem 23 millió forintot termelhetett. Egyrészt, mert a havonta befolyó bevételből elenyésző összeget kellett befizetniük bérleti díjként, másrészt pedig mert

az önkormányzati cég a saját konditermét óránként 20 ezer forintért bérelte vissza.

Az RTL anyaga szerint a cég három év alatt összesen 3,5 millió forintot fizetett ki a saját terméért, miközben bérleti díjként mindössze egymilliót szedett be a bérlőtől. Az önkormányzat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést tett az ügyben, a csatorna információi szerint pedig az ügyben el is rendelték a nyomozást. Az önkormányzati sportcéget 2020 novemberéig vezető Vári Attila, aki jelenleg a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!