DK: Az Országos Vérellátó Szolgálat áron alul adta el a magyar vérplazmát

2021. május 23. – 15:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz az Országos Vérellátó Szolgálat által a magyar vérplazma eladására kötött szerződéssel kapcsolatban – írja a DK közleménye.

A párt szerint az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) előző főigazgatója 2017-ben a világpiaci szinttől elmaradó áron kötött szerződést a magyar vérplazma eladására. Ez a szerződés 2019 nyarán lejárt, ám az időközben kinevezett főigazgató, Bayerné dr. Matusovits Andrea, Bayer Zsolt jobboldali publicista felesége újabb pályázat meghirdetése nélkül három évre meghosszabbította azt – áll a közleményben.

A DK közérdekű adatigényléssel fordult az OVSZ főigazgatójához, akitől azt akarták megtudni, hogy „tényleg áron alul adták-e el a magyar vérplazmát magáncégeknek, a magyar államot megkárosítva”. A párt szerint a főigazgató arra hivatkozva tagadta meg a válaszadást, hogy a szerződésben foglaltak nyilvánosságra kerülése üzleti veszteséget okozhatna a cégnek. A DK végül perelt, és nyert.

„A megkapott szerződésekből kiderült, hogy az új szerződés 78 euró/kg-ban határozza meg a vérplazma árát, miközben a vérplazma világpiaci ára 110 euró/kg körül mozgott az elmúlt években” – írja a DK közleménye.

Állításuk szerint a magyar állam így minden kiló eladott vérplazmán több mint 30 eurót, vagyis több mint 11 ezer forintot, évente pedig közel 1 milliárd forintot bukott. A szerződés évente 85 tonna vérplazma eladásáról szólt.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az Országos Vérellátó Szolgálatot, amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!