Alkatrészhiány miatt kevesebb biciklit gyárthatnak Magyarországon

2021. május 22. – 10:23

Másolás

Vágólapra másolva

A kerékpározás népszerűségét tovább erősítette a koronavírus-járvány, ugyanakkor az alkatrészhiány az idén várhatóan visszafogja a magyarországi kerékpárgyártást – mondta Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke az MTI-nek.

Magyarországon 390 ezer kerékpárt gyártottak 2020-ban, ez nagyságrendben megegyezik az előző évivel. A járvány miatt azonban már tavaly akadozott az alkatrészellátás, az ellátási láncok működési nehézségei miatt az idén pedig kissé vissza is eshet a hazai termelés. A gyártóknak már kényszerszünetet is kellett tartaniuk ebben az évben – emlékeztetett az elnök.

Európában, így Magyarországon is döntően a Távol-Keletről érkező alkatrészekből szerelik össze a kerékpárokat. A hazai gyártásban meghatározó cégek közül négy – a Csepel, a Gepida, a Neuzer és a Koliken – magyar tulajdonú. Jelenleg a legnagyobb magyarországi gyártó a holland Accell Hunland, emellett elkészült a tajvani központú Giant cégcsoport gyöngyösi gyára is, ahol az idén indul élesben a termelés

A hazai kerékpárgyártás teljes árbevétele mintegy 130 milliárd forint volt 2019-ben, ez 5-7 százalékkal lehetett több 2020-ban – közölte Sipiczki Róbert.

A tavaly gyártott 390 ezer kerékpárból 280 ezer exportra ment. A legnagyobb felvevőpiac

  • Németország,
  • Hollandia,
  • Ausztria és
  • Svájc.

A kerékpározás egyre népszerűbb Magyarországon, ezt jelzi az is, hogy tavaly csaknem 260 ezer új biciklit adtak el a hazai üzletekben az előző évi 225 ezer után. Az itthon gyártott kerékpárokból tavaly mintegy 110 ezer került hazai forgalomba, döntően középkategóriás termékek. A többi eladott bicikli importból származott, ezek között a legmagasabb kategóriától a legegyszerűbbig minden megtalálható volt – mondta Sipiczki.

A Magyar Kerékpárosklub 2020-as országos reprezentatív felmérése szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 71 százaléka szokott több-kevesebb gyakorisággal kerékpározni.

Napi közlekedésre a felnőttek 16 százaléka használja a biciklit, de jelentős az eltérés régiónként. A Dél-Alföldön a legnagyobb ez az arány, 35 százalékos, míg a legkisebb, 6 százalék Budapesten. Ugyanakkor a koronavírus-járvány miatti a fővárosban érezhetően többen ülnek kerékpárra.

Tavaly a budapestiek 57 százaléka mondta azt, hogy hetente legalább egyszer-kétszer kerékpárra ül, a 2018-ban készült felmérés során viszont ez az arány még 51 százalék volt.