Egy 9 éves gyerek meghalt, egy 7 évest pedig mentőhelikopterrel vittek kórházba, miután az őket szállító autók összeütköztek

2021. május 22. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hétéves gyermek súlyosan megsérült, egy kilencéves pedig a helyszínen meghalt abban a balesetben, ami szombaton délben Nagyszénás közelében történt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a baleset körülményeiről azt közölte, hogy az eddigi információk szerint az egyik autó valamiért áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ott összeütközött egy másik autóval. Az egyik autóban egy kilencéves gyermek olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Egy másik gyermek súlyosan, a két sofőr pedig könnyebben sérült meg.

A helyszínelés idejére a rendőrség lezárta az érintett útszakaszt. A Nagyszénás és az Orosháza felől közlekedők is Gádoros felé tudták elkerülni a baleset helyszínét.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!