„Kiábrándító az egész, az embernek a jogállamba vetett bizalma is megrendül”

Legfontosabb

2021. május 21. – 12:48

frissítve

„Kiábrándító az egész, az embernek a jogállamba vetett bizalma is megrendül”
Andrew Hunter – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy-Britanniában szerzett agrárdiplomával Aranykalászos gazda tanfolyamra kényszerült, hiába nyert a liciten, s tett állampolgársági vizsgát, nem vehetett földet. Az ikrényi mezőgazdasági céget vezető Andrew Hunter mégsem ezért ment nemzetközi választott bíróságra: perre vitte az ügyüket a magyar állam ellen, mert Győr melletti mezőgazdasági cégétől a földtörvény módosítása után elvették államtól bérlet földjeiket, hiába hivatkozott elő-haszonbérleti jogára. Párizsban 2019-ben több mint 7 millió eurót és kamatait ítélték meg nekik, júniusban a magyar állam felülvizsgálati kérelmére új tárgyalást tartanak.

„Siófok környékén gazdálkodó holland barátom, koszorús agrárpoéta aranyköpését a falra is kitettem, annyira igaz: A tej fehér, a gabona sárga. A lucerna zöld, a burgonya piros. Ezzel a tudással lehet földbirtokos.”

A kényszerűségből elvégzett Aranykalászos gazda tanfolyamra utalt ezzel Andrew Hunter, aki a Győr melletti Ikrényben a brit befektetői csoporthoz tartozó Inicia Zrt-t vezeti több mint 20 éve, az ezredforduló környékén megvéve az egykori állami gazdaságot, s megmentve a céget a csődeljárástól.

Magyarország harmadik legnagyobb burgonyatermelői voltak, szarvasmarhával foglalkoznak, 2000 állatukból 1200 fejőstehén, a többi pedig növendék. Több mint 3000 hektáron gazdálkodtak (ez mostanra nagyjából a negyedére csökkent), melyből a kezdetekben 700 hektárt az államtól béreltek, a többit pedig magángazdáktól.

Andrew megtanult magyarul, Győrben él, alkalmazkodott az itteni viszonyokhoz, beilleszkedett a falu életébe is, ha kérik, segít, ahogy tud. Egy dolgot nem akar elfogadni: ha úgy érzi, jogtalanul nehezítik a cége működését, s elveszik azt a földet, amire érvényes bérleti joga volt. Makacs. Igazáért harcba szállt a magyar állammal szemben, és nyerésre áll.

Nem hagytak más választást, csak a pert

Az előzmények 2013-ig nyúlnak vissza, amikor Hunternek volt egy olyan sejtése, hogy a földtörvény módosítása után a lapok „le vannak osztva”, az Iniciának esélye sem lesz megtartani
állami földjeik bérleti jogát, hiába volt elő-haszonbérleti szerződésük, fejlesztett az előző években 2 milliárd forintból a cég, s termelt évi több mint 7 millió liter tejet.

Bérelt területeiket ugyanis megpályáztatta a Nemzeti Földalapkezelő. Ők is pályáztak, de Andrew jól sejtette: 2014-ben tucatnyi környékbeli gazda között osztották szét ezeket a szántókat, ők lettek a pályázatok nyertesei.

„Több mint 700 hektárt vettek el, fittyet hányva az elő-haszonbérleti jogunkra. Nem hagytak más választást: pert indítottunk” – magyarázza Hunter, hozzátéve, hogy 2014 márciusában visszamenőleges hatályú bérleti szerződést akart vele aláíratni a földalapkezelő, amelyen az elő-haszonbérlet már nem szerepelt volna. Persze, hogy nem szignózta. A perben idehaza a Pesti Központi Kerületi Bíróság majd a Fővárosi Bíróság után a Kúriáig jutottak, ám végül itt sem nekik adtak igazat, mondván „a rábaközi gazdák jóhiszeműen szerzett joga hatályos.”

„Időközben megszűnt a Nemzeti Földalapkezelő, a megyei iroda bezárt. Kérdem én: ki ellenőrzi, hogy azok, akik elnyerték a földjeinket, eleget tesznek-e kötelezettségeiknek, amit vállaltak, például az állattartásnak? Hivatalba lépése óta egyszer találkoztam az idevalósi agrárminiszterrel, neki is elmondtam ezt, de nem sokra mentem vele.”

Nem kötöttek szerződést velem

„Több mint húsz éve itt élek, korábban nem vettem fel az állampolgárságot: naiv voltam, azt gondoltam, az unióban erre nincs szükség.

Ahogy azt sem gondoltam, hogy ennyi gazdálkodási tapasztalattal, Nagy-Britanniában elvégzett mezőgazdasági egyetemmel szükségem lesz a bárki számára könnyen elérhető és elvégezhető Aranykalászos gazda tanfolyamra. Tévedtem.

Ha már ennyi elúszott, földet szerettem volna vásárolni, de kinti diplomám honosítása annyi időt vett volna igénybe, hogy lecsúsztam volna a földárverésről, ezért beiratkoztam a tanfolyamra. Nevetséges volt: nagyképűség nélkül állítom, huszonkét jelentkezőből egyedül én értettem a gazdálkodáshoz. A telep melletti földekre licitáltam végül, s nyertem is 86,1 hektárt. Csakhogy nem kötött velem szerződést az állam, három évig húzták az időt. Kiderült, magyar állampolgársági vizsgát kell tennem: 2018-ban ezt is letettem. A vége mégis az lett, hogy kifüggesztés után más kapta meg a szántót.”

Egymilliárd elkülönítve ügyvédi költségekre

Visszatérve az elbukott 700 hektárra: Hunterék a Kúria után továbbléptek, a washingtoni központú ICSID-hez (mely a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja) fordult a brit Magyar Farming Company Ltd leányvállalata, az Inicia Zrt és tulajdonosa, a Kintyre Kft. a magyar állammal szemben. Az elő-haszonbérleti jog kapcsán indult perekben hozott ítéletet 2019 végén a Világbank mellett működő nemzetközi választott bíróság kimondta, hogy több mint 7 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezi a magyar államot. Az állam felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ennek megsemmisítésre.

„Ennyire egyszerű.” A skót agrárszakember a Siófok környékén gazdálkodó holland barátjától származó idézetet kitette a falára – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
„Ennyire egyszerű.” A skót agrárszakember a Siófok környékén gazdálkodó holland barátjától származó idézetet kitette a falára – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

„A pert Párizsban tartották, gyakorlatilag az elő-haszonbérleti jogunk érvényessége volt a tárgya. Én is ott voltam, egy angol és egy magyar ügyvéd képviselt bennünket. A magyar államnak 16 jogi képviselője volt. Egészen pontosan 7 millió 148 ezer 824 eurót (mintegy 2,5 milliárd forintot) és 2015. augusztusától számolva annak kamatait ítélték meg nekünk kártérítésként, de ehhez a magyar államnak a bírósági költséget, mintegy 242 millió forintot és annak kamatait is viselnie kell a határozat szerint. Még Bitay Mártont is meghallgatták tanúként, aki az állami földprogramért felelős államtitkár volt akkoriban.”

Az államot az ügyben a Horváth & Partners Law Firm DLA Piper ügyvédi iroda képviselte, s a Magyar Közlöny szerint mintegy egymilliárd forintot különítettek el az államkasszából pusztán az ügyvédi költségekre. A döntés azért sem volt váratlan, mert Európai Bíróság már korábban kimondta, hogy uniós joggal ellentétes volt a külföldiekkel kötött határozatlan idejű (vagy 2032 után lejáró) haszonbérleti szerződések felmondását kompenzáció nélkül lehetővé tevő törvénymódosítás.

„Ebből a több mint 7 millió euróból a mai napig nem láttunk egy fillért sem”.

„Volt egy kósza próbálkozás az egyezségre, de ez nem volt opció, végig szeretnénk vinni az ügyet. Júniusban újra Párizsba megyünk, a nemzetközi bíróság elé a magyar állam jogorvoslati kérelme miatt, ám most másik három bíró tárgyalja az ügyet.”

Tehát amellett hogy az adóforintokból egymilliárdot különített el a magyar állam csak az ügyvédi költségre, még kamatokkal együtt átszámítva több mint 3 milliárdot kellene megfizetnie a Győr melletti cégnek, ha megerősítik a döntést.

„A legolcsóbb megoldást kerestük, de a bíróságon csak kártérítési igény beadására van lehetőség. Mi a korábban bérelt földjeinket szeretnénk visszakapni, amire szerintünk elő- haszonbérleti szerződésünk volt, s úgy gondoljuk, jogtalanul vettek el. A párizsi ítélet is ezt erősítette meg. Enélkül nehézkesen tud működni a cég, a korábbi 180 helyett most csak 50 hektáron tudunk burgonyát termelni. Rengeteg takarmányt kell vásárolnunk, messzebbről tudjuk csak idehozni az állatainknak, nőttek a kiadásaink. Kiábrándító az egész, megy a folyamatos időhúzás, s közben az embernek a jogállamba vetett bizalma is megrendül.”

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!