Sugar daddyket fiatal nőknek ajánló társkereső oldal elleni küzdelmet hirdetett a főváros

2021. május 21. – 19:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Találd meg a tökéletes Sugar partnered!” – hirdeti egy új társkereső oldal, a plakát alapján egyértelműen belőve a piaci szegmenst: fiatal nőket és idős, gazdag férfiakat hoznak össze. (A sugar daddy az idős gazdag embert jelenti, aki fizet a fiatal lányokkal fenntartott kapcsolatokért.)

A Milliomos.hu elnevezés sem titkolja, hogy ki is a célközönség. A kendőzetlenül kínált szolgáltatás hirdetése Budapesten több helyen látható, ezt látva fordult a fővároshoz Antoni Rita újságíró, a Nőkért Egyesület elnöke – írta a Magyar Narancs.

„Szándékunkban áll az összes ilyen plakátot eltávolítani. Magyarországnak is fel kell zárkóznia azon országok sorába, melyek egyértelműen és határozottan lépnek fel a különböző sugardaddy-társkereső cégek ellen” – közölte a lappal Gy. Németh Erzsébet. A főpolgármester-helyettes szerint a hirdetés ellentétes a 2008-as reklámtörvénnyel is, amely tiltja „a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését” károsító hirdetéseket.

Ugyanakkor hosszú jogi vitára lehet számítani a plakátokat eltávolítani szándékozó főváros, a hirdetési hely tulajdonosa és a hirdető között.

A társkereső oldal ügyvezetője szerint jogi lépéseket tesznek, ha bárki eltávolíttatná hirdetéseiket. Bándli Renátó legfőbb érve, hogy a „hasonló piaci szegmensben” hirdető más oldalak plakátjai is kint maradhattak. (Igaz, a „sugar kapcsolat” reklámozása itt különösen nyíltan jelenik meg, bár más, lényegében hasonló társkereső oldalak reklámjai is keltettek már negatív visszhangokat.)

„Tevékenységük jogilag talán nem meríti ki a kerítés fogalmát, de társadalmilag mindenképpen káros. És ez nem a mások baja. Gondoljunk csak bele: örülnénk, ha saját lányunk jelentkezne náluk sugarbabynek?” – mondta a Magyar Narancsnak Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) genderszakértője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!